A Vatikán támogatja az Új Világrendet és a Világkormányt .
XVI. Benedek pápa egy világkormány és Új Világrend felállítására szólított fel.
A Pápai Igazság és Béke tanácsa előtt mondott december 3-i beszédében a pápa „egy világközösség megalapítására és a hozzá tartozó hatalom létrehozására” szólított fel, ami „az emberek családjának közös javát szolgálná.”
A globális béke és igazság védelmében létrehozandó Világkormány és Új Világrend a pápa szerint nem egy új szuperhatalom lenne, csupán egy új kormányzó testület, amely meghatározná a döntéshozó politikusok számára a kormányzáshoz szükséges kritériumokat és gyakorlati útmutatást.
Hírforrások szerint a pápa a következőket mondta: A javasolt testület (világkormány?) nem egy szuperhatalom lenne, ami néhány ember kezében összpontosul, akik minden nemzet fölött uralkodnának, kizsákmányolva a leggyengébbeket.
A pápa a megálmodott testületet amolyan „erkölcsi erőként” vagy hatalomként jellemezte, amelynek „bizonyos méltányos kereteken belüli befolyásoló ereje van, és amolyan résztvevő hatalom lenne, amit a saját illetékességén belüli törvények korlátoznak.”
A pápa és a katolikus egyház legújabb nyilatkozata nem meglepő, ha figyelembe vesszük, hogy már 2010-ben javasolták egy központi világbank felállítását, ami a globális pénzrendszer szabályozását és a nemzetközi pénzforrásokat felügyelné. A média arról adott hírt, hogy a Vatikán egy „nemeztek felett álló hatóság” megalakulását szorgalmazza, ami globális hatáskörrel és „egyetemes illetékességgel” rendelkezne a globális gazdasági szabályok és döntések meghozatalára és felügyeletére. Kína új törekvése, hogy szorosabb kapcsolatot építsen ki Oroszországgal, az egyre erősödő betolakodás az Egyesült Nemzetek részéről az Internet felügyeletét illetően és végül a katolikus egyház legújabb megjegyzései olyan szoros mederben terelik az emberiséget a világkormány felemelkedése felé, amiből már nem biztos, hogy ki tud lépni.
hu/magyartudat.com
Mire képes a háttérhatalom?
2012. december 4.
Sokszor képtelenség felfogni, befogadni azokat a
borzalmakat, amelyeket értelmes lények követnek el embertársaik rovására.
A szándékosan okozott tömegkatasztrófák egyike a fukushimai tragédia. Az eset
tanulsága, hogy a háttérhatalom bármire, így nukleáris eszközök korlátozott
bevetésére is hajlandó uralma megtartásához és tervei megvalósításához. Az alábbiakban
Jim Stone kutatásait közöljük, rövidítve.
A balesetnek álcázott nukleáris bűntény háttere
Miért kellett Japánnak bűnhődnie,
milyen okok állhatnak a háttérben? A válaszok megvannak, csak rájuk kell találni
és elengedni azt a képzelgést, hogy tájékozottak vagyunk. A tájékozottság a
legutolsó dolog, amit szeretnének velünk kapcsolatban egyesek. Fukushimával kapcsolatban fontos megérteni, hogy a "tájékoztató" szervezetek csak arról adnak hírt, amiről akarnak,
pontosabban amiről szabad nekik. Gyakran a közismertnek tartott történelmi
események sem úgy történtek meg, ahogyan azt a tömegembernek be akarják
mesélni. Példák:
1. A Titanic jéghegy
által történt elsüllyedését, mint véletlen balesetet ma mindenki tényként
kezeli. Pedig elég furcsa hogy sem előtte, sem utána nem süllyedt el nagy hajó,
sőt kicsinyke sem jéghegy miatt az emberiség történelmében. Azoknak a túlélőknek
a beszámolói, akik robbanásról számoltak be, nem kaptak helyet a sajtóban, de
szívós kutatással fellelhetőek. Az egyszerű emberek nem is értenék, hogy miért
kellett volna a Titanicot (akár jéghegy által, akár robbantásokkal) elsüllyeszteni,
mert nem ismerik a történelmet. Logikus elme azonnal látja, hogy a
világ egyik sötét korszakának kezdete, a FED megalapítása miért történhetett
meg 1913-ban, a Titanic elsüllyesztését követő évben. Nagyon sokan azok közül
a befolyásos amerikai urak közül, akik a korábbi években a törvényhozásban
eredményesen keresztbe tettek a jegybank törvénynek, "véletlenül"
(meghívásra) az elsüllyeszthetetlen Titanicon utaztak. Az ő halálukkal elhárult
az akadály az amerikai jegybanktörvény útjából, és minimális többséggel végre
megszülethetett az emberiség sorsára nézve tragikus határozat. A FED létrehozásától már gyerekjáték
volt finanszírozni Oroszország megszállását és ateista hídfőállássá történő
alakítását a Lenin félékkel. A FED-del a háttérben már ki lehetett robbantani
a gigantikus profitot eredményező világháborúkat. A Titanic nem volt túl nagy
ár, a kivitelezés egyszerű és aránylag olcsó volt a várható nyereséghez képest.
Elég volt megvesztegetni néhány embert, elintézni, hogy kevés legyen a mentőcsónak
és gondoskodni hasonló apró részletekről. Szerinted ez túl nagy ár a hatalomért
és a több ezer milliárd dolláros haszonért? A hatalomért már 100 éve is képesek
voltak embereket megölni! 2. Időben közelebbi példa a 2011 szeptemberi
ikertorony merénylet, amelyet a tömegember felé mint terrorista merényletet tálalnak
hivatalosan. Lehetnek valószínűleg többen is, akik elfogadják a hivatalos
magyarázatot az ikertornyok épületeinek leomlására szeptember 11-én, valamint
annak a 7-es épületnek az összeomlására, amelybe nem is ütközött gép. A
hivatalos propaganda szajkózása ellenére ma már a többség tudja vagy legalább
sejti, hogy a merényletet gazdag háttérhatalmi szervezetek követték el az
amerikai kormány tudomásával, az amerikai polgári lakosság ellen. Persze azért
kerestek is az üzleten, mert a bontásra érett épületek biztosítása több milliárd
dollárt hozott a konyhára. 3. A Kurszk tengeralattjáró elvesztése
balesetnek lett kikiáltva, hivatalosan egy torpedó robbant fel a béna személyzet
miatt. Nos a torpedó stimmel, csak éppen úgy lőtték bele az orosz
tengeralattjáróba oldalról - apró különbség. Az alábbi képeken a torpedó
becsapódás helye és a robbanás következtében kettészakadt hajótest látható.
Egy másfél milliárd dollárba kerülő atom tengeralattjáró kilövését megpróbálták
véletlen balesetnek beállítani, ráadásul >100 ember is meghalt. Miért? A tömegembernek
ilyesmit nem szoktak az orrára kötni, bólinthatunk megértően - miért ne lövöldözhetnék
egymást, ha nincs jobb dolguk? A valódi kérdés persze az, miért vállalhatta
fel ezt a népszerű Putyin elnök? A
megtorpedózott Kurszk tengeralattjáró
A fukushimai
figyelmeztetés a fenti politikai „játékoknál” egy nagyságrenddel komolyabb. Nem
csak az áldozatok száma miatt, hanem mert a "figyelmeztetés" Föld
valamennyi országának szólt, és nem csak Japánnak: íme ez lesz, ha nem
engedelmeskedtek! Ha megpróbáltok kilógni a sorból, és a népeteket, választóitokat
próbáljátok szolgálni a háttérhatalom elvárásai helyet, számoljatok a következményekkel!
Nem véletlen, hogy Merkel asszony, a pitiztethető pincsikutyák díszpéldánya
is íziben leállíttatta a német atomerőműveket egy kis átvizsgálásra Fukushimát
követően. Lehet, hogy vaj volt a füle mögött? Lássuk hát, mi is történt Japánban, és
miért. Közismert, hogy a Japán diót viszonylag későn kezdték feltörni, ezért
az európaiakat már évszázadok óta fertőző "KULTÚRÁT" csak
viszonylag későn sikerült eljuttatni hozzájuk. Talán emiatt van, hogy a japánok
morálisan és erkölcsileg még messze felette járnak azoknál a térségeknél,
ahol az erkölcstelenség áldásos ideológiáit már évszázadok óta terjesztik.
Bankrendszerüket ma már persze "ugyanazok" tartják kézben, és a
biztonság kedvéért hatalmas amerikai katonai támaszpontok őrködnek az „egyensúly”
fenntartásán. Japán az egyetlen nemzet, amelynek térdre kényszerítéséhez immáron
második alkalommal vetették be az emberiség által kifejlesztett legpusztítóbb
eszközt, a maghasadásos fegyvert. A háttérhatalom
meghosszabbított kezét Fukushima esetében nem az USA, hanem az izraeli
terrorszervezetek képviselték. Izrael vezetői már közel vannak a
hatalmi piramis csúcsához, és remekül felhasználják az évszázadok során
engedelmessé formált alattvalóikat. [Szerk: Többek között a cionista izraeli
vezetés próbálja a magyarokra is ráerőltetni a zsidózást, az antiszemitizmust
és általában a gyűlölködést, ezért itt van egy veszélyes csapda! A felelősök
elbújnak a többnyire mit sem sejtő kis-zsidók mögé! Mielőtt valaki a zsidókat
tervezi hibáztatni a fukushimai merényletért, kérjük gondoljon Vanunura és a
többi névtelen zsidó hősre. Ők az emberség és az emberiség mellett álltak/állnak
ki a világuralomra törekvő háttérhatalmi szándékok támogatása helyett, a kényelmes
életüket börtön-, esetenként halálbüntetésre cserélve. ]
|
-----------------.--------------------.--------------
„Tőlünk indul ki a
mindent elnyelő terror”
„Semmi sem állíthat korlátokat működésünk elé. Szuperkormányunk
a törvényen kívül álló keretekben működik s azt … azzal az erőteljes szóval
jelölik, hogy - diktatúra. Nyugodt lelkiismerettel mondhatom, hogy mi, a
törvényhozók, ha majd itt az ideje, ítéleteket fogunk végrehajtani, ölni
fogunk, és kegyelmet gyakorolni; …Akaraterővel uralkodunk, mert kezünkben
van egy valamikor hatalmas, most általunk legyőzött párt öröksége. Fegyvereink
pedig a határtalan becsvágy, égő kapzsiság, irgalmatlan bosszú, gyűlölet és
rosszindulat. Tőlünk indul ki a mindent elnyelő terror.”.
Így fogalmazta meg
egyik vezérgondolatát már a XIX. század végén a szerveződő internacionalista háttérhatalom
(Protokol - 9. jegyzőkönyv). E kijelentésben rejlő szándék őszinteségét kétségbe
vonni lehetetlen – az elmúlt száz év történelme félelmetesen igazolta.
De láttuk, és
napjainkban is látjuk, sorra meghiúsulni is e szuperhatalmi próbálkozásokat. Zsidó
sugalmazásra ugyan mindig össze lehet állítani az aktuális történésekből egy gyűjteményt,
bemutatandó: lám ilyen hatalmasak vagyunk mi! Így egyre-másra születnek a
modern „Eszter”- legendák - zsidó vágyálmok, melyek célja a totális félelem gerjesztése. De ezek többnyire féligazságok, melyek igazság-tartalmát éppen a rárakódott
hazugsággal akarják elfedni és hiteltelenné tenni.
Nem foglalunk állást
és nem valljuk a „jó zsidó – rossz zsidó” elméletet sem. A zsidó szellem
és annak hordozója csak rossz lehet, ami ellen minden erőnkkel küzdünk.
Az ilyen cikkek terjesztésével célunk a gondolkodásra ösztönzés.
Látjuk, milyen
világban élünk. A hazánkat megszállók már nyíltan követelik a Parlamentben,
hogy vonják meg a szót a nép gondolkodó, tehát a nemzeti éberlét állapotában
levő részének képviselőitől, tehát a NEMZETtől. Jelenleg itt állunk!
A helyzetet talán
kétségbeejtőnek is tarthatnánk, ha visszatekintve az elmúlt századokra nem
látnánk a hasonló próbálkozásokat rendre meghiúsulni – sajnos, nem mindig a mi
érdemünkből! A magyar ember, sokezer év történelmi tapasztalatával háta mögött,
nagyon bízik a Gondviselésben. Még a legszemtelenebb provokációra sem reagál úgy,
mint a ránk telepedett árnyékhatalom szeretné. Nehéz kizökkenteni flegmájából.
Hajlik a lojalitásra, idegengyűlöletet nem ismer – ideális terep a
megszállóknak – akik aztán valahogy mégis rendre a kapun kívül találják magukat. Csak
közben lassan kezdjük megszokni, hogy hazánkban mindig más az úr…
Most azonban egy kissé
módosul a helyzet. Eddig Európában csak a magyar volt a porondon, akit lehetett
szipolyozni, gyalázni, fosztogatni, hátán fát vágni és idegen érdekekért a
történelem vágóhídjára hajtani. Most más nemzetekre is kezd rájárni a rúd. És
miközben érik a népek forradalma, Európai-uniós politikusaink egymással
versengve árusítják ki nemzeti érdekeinket, gyalázzák, becsmérlik
történelmünket, állítanak szobrokat, adományoznak kitűntetéseket minden
magyargyalázó ellenségünknek.
Ez elkeserítő is lehetne, ha nem tudnánk, hogy a vezető közéleti személyiségeknek ezek a médiákat elárasztó, mindennapos,
már egyre kevésbé leplezetten
magyargyűlölettől csepegő nyilatkozat-áradatával lehet elérni, hogy nemsokára, ha majd elérkezik a
világ népeinek nagy felkelése globális zsidó világuralom ellen, és megkezdődik
igazi, nap, mint nap invokált „zsidó-holokauszt”, akkor ne Magyarország legyen
ismét az összeomló Új VilágRend utolsó csatlósa, s ne megint nálunk találjon
menedékre a füldönkívüliek népe…