Erdey ZoltÁn:

 

KERTKULTÚRA ÉS NEMZETI FELEMELKEDÉSx

I. rész: EMBER ÉS A FÖLD

Ádám: Ez az enyém. A nagy világ helyett
E tér lesz otthonom. Bírok vele,
Megvédem azt a kártevő vadaktól
És kényszerítem nékem teremni.
Éva: Én meg lugast csinálok, éppen olyat,
Mint az ELŐBBI, s közénk varázsolom
A veszett Édent.

(MADÁCH: Az Ember Tragédiája)

HAGYOMÁNYAINK SZERINT az Ember története a kertben kezdődött. Az első kert, az Éden, az emberiség öntudatlan korszakának, az Aranykornak idilli álomképeként maradt reánk, mint egy felelőtlenül elveszített és már soha újra el nem érhető cél. Később, a régi görögök emlékvilágában az Élysion, a Boldogok Szigetének eszményi ligetei voltak azok a helyek, ahol az istenek és héroszok élték önfeledt időtlenségben életüket. Mindkét mitológiai liget menedék volt: az Édenkert a születő Élet inkubátora, melyben megtalálta létfeltételeit a Kozmosz hideg magányában, az Elízium pedig a nyugalomba vonult istenek és a héroszok arra érdemes nemzedékének örök pihenőhelye. Az elkerített téren belül rend, béke és nyugalom, kívül pedig harc, tusa, a pusztító világ.

Kultúránkban az emberi lét három fő fázisa: a születés, a szellemi kiteljesedés és a végső visszavonulás színtere a KERT. Nemcsak az örök bölcső, hanem a pihenés, az elmélkedés és a Természettel való azonosulás helye is. Az ókori Athénben a szellem emberei a gymnasiumok kertjeibe, Akhadémos ligetébe vonultak tanulni és tanítani, miként Jézus Urunk is Gethsemane tövises-bokros, sziklás kertjében készült fel végső megpróbáltatására. És azóta is, ha a magyar ember Istent keresi, nem a templomok komor, hideg homályában teszi azt, hanem a Fényben, az Isten által maga-teremtette templomban: a Természetben, az erdőben.

________________________________________________________

xA MIÉP által szervezett Bocskai István Szabadegyetem keretében 1999/2000-ben Győrött, Hódmezővásárhelyen, Békéscsabán, Kecskeméten, Monoron, Szentendrén, Pápán, Zalaegerszegen és Székesfehérváron, valamint Várgesztesen („Sinka István” Magyar Út Kör) és Tatabányán („Turul” Olvasókör) elhangzott előadássorozat szerkesztett szövege.

Nagy természettudósunk, HERMAN Ottó, így vallott erről az érzésről:

„…Gyermekkorom legszebb emlékei a bükkerdőből mosolyognak felém. Hányszor osontam ki a házból, mélyedtem be a bükkösbe, az egyetlen templomba, melyben igazán szívem és eszem szerint tudok ájtatos lenni! És milyen is ez a templom! Földjét haloványsárga levelek borítják, oly szépen, mintha nem is a szél, hanem gondos kéz hintette volna el. A sudarak oly egyenletesen állnak, mint a gót templom oszlopai, de nem oly komoran, mert a kérgök szép világosszürke, fehérrel átfuttatott, s a márványozást a moha végzi rajtok…”

Ugyanígy érezhetett erdőmérnök nagyapám is, aki mindig levett kalappal lépett az erdőbe, ahol járván magam is tartózkodom a hangos beszédtől, mert abban nemcsak a természet csendjének, hanem elsősorban Isten Békéjének megzavarását érzem.(xx)
Tágabb, kozmikus értelemben - mint már utaltam rá - földünk maga is egy Kert. A görög teremtés-mítosz szerint kezdetben volt Khaos, az üresség, és belőle keletkezett Erebos, a sötétség, és Nyx, az éj. Majd, hogy az isteneknek szállásuk legyen, mint egyenrangú ős-istennő született Gaia, a Föld, aki az ősnemzés erejével szülte meg Uránost, a csillagos eget, hogy körülölelje őt, és Pontost, a végtelen tengert. Nagy hegyeket is szült Gaia, melyek csúcsán lakoztak az istenek, völgyeikben pedig az istennők, a nimfák. Ez a költői, mitikus leírása annak a tudományos, de nem kevésbé felfoghatatlan ténynek, ahogy a Világmindenség porfelhőiből, a táguló világ rohanó örvénylésében összekögült és kiemelkedett a Föld, hogy otthont adjon az ÉLETnek, mely azután a maga törvényei szerint továbbműködve létrehozta az általunk belátható Univerzum legcsodálatosabb bolygóját, a Boldogok Szigetét, vagy - ha úgy tetszik - az Édent.(xxx) Mindaz tehát, amit a túlvilágon, vagy a mesék, mítoszok világában keresünk, itt van, mindig is itt volt a talpunk alatt. Az antik ember, aki számára a mítosz és valóság még nem vált külön, mindig is tisztában volt ezzel. És világosan átérezte ezt a természettel azonosulni, törvényeit betartani hivatott keresztény ember is.

________________________________________

(xx)Az embernek ezt az ősi, atavisztikus vonzódását az erdőhöz láthatjuk kifejeződni és tükröződni a gótikus templomépítészet oszlopkötegeiben. SPENGLER erről így ír : „A székesegyházak erdőszerűségében egy olyan világérzés építészeti megvalósulása nyilvánul meg, mely legeredendőbb szimbólumát az északi síkságok szálerdőjében találta meg…” (A Nyugat Alkonya - I. p. 621)

(xxx)A történészek és a Biblia ősforrása, a Zend-Avesta szerint az Éden a Tigris és az Eufrátes folyók völgyében lehetett. Mai tudásunk szerint ez volt az európai ember egyik ágának bölcsője. Népünk ősei, a szumírok voltak ennek a földnek benépesítői és minden emberi kultúra forrásai. A "bűnbeesés" (az ősi isteni törvényektől való elfordulás) és a Paradicsomból való kiűzetés tanulságai és megpróbáltatásai után, tizenkét évszázaddal ezelőtt új életre kelt szkyta nép hét szövetkezett törzse isteni parancsra ismét elindult felkeresni és újra birtokba venni az emlékeikben élő elhagyott Édent, a két folyó völgyét, a föld Aranyos Szegeletét.

Csak ezt az életérzést eltorzító, az embert a Természettel szembe fordító zsidókereszténység változtatta számunkra a világot siralom-völgyévé, hogy, miként e torz életfilozófiát kiagyaló nép, mi is otthontalanul „bolyongjunk e földi téreken”. Pedig mi, magyarok, akik a világ népei között elsőként kaptunk Istenünktől ebben a földi Édenben egy Aranyos Szegeletet, hogy Kertté varázsolva azt, lakjunk benne és „ne számláltassunk más népek közé”, különösen kell, hogy érezzük: nem a pusztában vándorló kóbor népek, a „földönkívüliek”, a hazátlan "sorstalan" népek életszemlélete a miénk, hanem TAMÁSI Ároné, akinek Ábel-e azt mondja: „azért élünk a világban, hogy valahol otthon legyünk benne”.

Ebben a gondolatban ismerhető fel a Kert másik definíciója: ha a földi Éden - ahogy a világűrből látható: a Kék Bolygó -, mint számtalan menedék-sziget összessége az Élet otthont adó Kertje, akkor az egyes ember számára is egy-egy ilyen menedék-sziget: a Kert jelentheti az otthont. Ez a kert-és otthonteremtő szándék nyer világos megfogalmazást a jelen előadásom mottójául választott Madách-idézetben. Ádám és Éva párbeszédében azonban ezen túl benne van a Kert lényege és hármas funkciója: az otthonteremtő és tradíció-átörökítő birtok mellett a védelem a külvilág ellen és a környezetalakító esztétikai hatás. Bármelyik elem hiánya esetén már nem beszélhetünk Kertről, csak telekről, nem beszélhetünk birtokról, csak földtulajdonról, nem beszélhetünk hazáról, csak országról, vagy lakóhelyről… A Kert e hármas szerepkörén keresztül alakítja azután egész életünket és világnézetünket. Ebből a kert-fogalomból származtathatjuk tovább a Kert életminőséget befolyásoló hatását, mely életminőség tradicionális értelmezésben a „fogyasztói” társadalmak életszínvonal mutatójának ellenpólusaként jeleníthető meg. Ez az egyre igényesebb élet(vitel) felé mutató fogalmi átértékelés pedig egyenes úton vezet tovább a minőségi termelés felé, melynek mezőgazdasági olvasata a NÉMETH László által megfogalmazott Kert-Magyarország elgondolásban és mozgalomban jelent meg először egybefüggő rendszerként.

E hármas funkció felől közelítve témánk tárgyához azonban azt a megállapítást kell tegyük, hogy mai, köznapi értelemben vett „kert”-jeink többsége csonka kert, azaz a felsorolt szempontok egyikének sem, jó esetben csak valamelyikének felelnek meg. Ha kertről beszélünk, ma elsősorban annak esztétikai hatására, és csak kevésbé védelmi, otthonteremtő, vagy tradíció-átörökítő hatásaira gondolunk. De mégis, ezen a téren tesszük talán a legnagyobb engedményt. Egy fél évszázados kulturális hanyatlás után kertjeinkre ma ugyanaz az ötletszerűség, stílustalanság, azaz a funkció és forma egységének tökéletes hiánya jellemző, mint építészetünkre. Az országot járva szomorúan tapasztalhatjuk, hogy kert és épület a jellegtelenségben talál összhangra. A stílus mindig kultúrához kötött; a kultúra nélküli civilizációk (ld. Amerika!) kertjei ezért stílustalanok. Ilyen értelemben jellegzetességük éppen e stílustalanság, kultúra-nélküliség.

A KERT AZ EMBERI LÉT KERETE, egyúttal az adott korszak kultúrájának legmagasabb kiteljesedése is, mely a tájjal (természettel) egybeforrt nemzeti karaktert, építészetet, zenét és költészetet ötvözi egységes, harmonikus egészbe. Ahol ezért igazán szép kertet látunk, ott mindenütt felfedezhető a táj és az építészetben is megnyilvánuló valamilyen kultúra(maradvány) összhangja. Ezért találjuk egyaránt szépnek a barokk és renaissance kastélykerteket, a spanyolországi mór palota-kerteket, a középkori kolostorok kvadraturák által körülfogott, egyszerűségükben is megkapó, belső kertjeit, a mediterránum, a Cote d’Azur teraszos kertjeit, az angol tájképi kerteket, vagy az alpesi tanyák rhododendronos sziklakertjeit csak úgy, mint az alföldi fehérfalú, tornácos porták lilaakácos, eperfás, muskátlis előkertjeit.

Építészet, kert, kultúra és természeti környezet tehát összefüggő dolgok. Mai kertkultúránk ugyanazon betegségekben szenved, mint építészetünk és egész társadalmi valóságunk. A globalizálódó világ érték-és irányvesztése nyilvánul meg abban az eklektizáló majmoló stílusban, ami a hazai építészetünket és kertjeinket olyan utánozhatatlanul jellegtelenné, nem egyszer otrombává teszi. Amiként egy lakást a benne lakók egyénisége tesz és tehet igazi otthonná, akként válik és válhat az ország honná népe karaktere által. Az etnikumától, tradícióitól, kultúrájától és végső soron a tájtól, környezetétől elidegenedő, karakterét, etnikai sajátosságait elvesztő, eltömegesedő nemzet igazi honvesztését ez az arctalanná válás jelenti.

A KertMagyarország mozgalomnak nevezett nemzeti megújulási program egyik fontos feladata éppen ezért a kert-és tájépítészetben ötvöződő nemzeti arculat tervezésben és kialakításban jelölhető meg.(xxxx)

A kert sajátosságából következik továbbá, hogy a vele foglalkozó, benne élő ember szemlélete nem lehet más, csak birtokosi. A gazda számára a föld „áru-jellege” az első fa elültetése pillanatától teljesen értelmét veszti. Mert gabonát esetleg lehet termelni bérelt földön is, fát ültetni azonban nem. A fa összekötő kapocs a kertész és a föld között: az előbbit birtokossá, az utóbbit birtokká teszi..

______________________________________________

(xxxx) Amit most programként hirdetünk, az tulajdonképpen egy össznépi nemesedési, azaz nemzetté válási folyamatnak természetes velejárója, amit egy elfogulatlanul élni képes nemzeti elit már korábban megvalósított. Idézzünk példaként néhány sort a Héderváry-Viczay kastély leírásából: „…A kerti oldalon a kastély enyhe magaslatú szép réten áll és kiterjedt, csendes és bájos, életörömet hirdető táj fölött uralkodik.…a táj egyetlen művészi dísze a kentaurok küzdelmét ábrázoló kőcsoport, melyen a győztes női zsákmányával a szoborral határos ligetbe igyekszik. A szép művészi alkotás… egy szelíden emelkedő dombon van, és kecses nyárfás alkotja a hátteret.… A tágas előtér, mely minden részlettel összeköttetésben van, és jellege ugyanolyan, mint a kastélyé, természetes kanyarodásokkal vezet át a szabad mezőkön…a vízparton kígyózó keskeny ösvény… a benyomásokra vágyót komoly érzelmekre hangolja.” (Petri Bernard, 1768-1853) Egyszerűség, természetesség, tökéletes összhang - az elsüllyedt magyar Atlantisz kultúrája egy képben.

Tradicionális nézőpontból a Kert minden járulékos előnyénél előbbre sorolandó ez a szemlélet változás: a kialakuló Új Szövetség a Föld és az ember legmagasabb formája, a Kertész között, mely abban a pillanatban jön létre, amikor az földjén az első szeretetteljes kapavágást megejti, amikor első fáját elülteti. Ebben a pillanatban - akár tudatában van ennek, akár nem - pártállást változtat és a Pénz és Föld közötti harcban a Föld, a Tradíció pártjára áll. Amikor haszonszerzéstől nem motiváltan valaki művelni kezdi földjét, Mammon helyett a Világosság Istenét választja magának, és anélkül, hogy észrevenné, átalakul viszonya a világhoz. Mint cseppben a tengert fedezi fel a kertész és a földműves gazda mikrokörnyezetének és a külvilágnak egyre mélyebb összefüggéseit, és válik természettől, élettől, hazától elidegenedett fogyasztóból és tömegemberből szűkebb és tágabb környezetéért felelősséget érző, mind méltóbb társává a Teremtőnek.

A világban az igazi ellentét ma nem az egymással összejátszó politikai jobb-és baloldal között feszül, hanem a tradicionálitás és antitradicionálitás között. A mezőgazdaság vonatkozásában ez a szembenállás a kulturális és családi hagyományok átörökítésére egyedül alkalmas tradicionális (nemzetségi) birtok és az antitradicionális, árujellegű földtulajdon ellentétében nyilvánul meg. A föld árucikké válásával egyidejűleg alakult át a birtokosi szemlélet tulajdonosi szemléletté, a haza lakóhellyé, a nemzet népé, lakossággá, arctalan tömeggé.

A mezőgazdasági termelés erőszakos, vagy gazdasági kényszerrel való kollektivizálására, a föld "iparszerű" termelési rendszerekkel való megerőszakolására és a ‘90-es években a föld-reprivatizáció megakadályozására éppen ezen társadalmi átalakulás gyorsítása, a földbirtok földtulajdonná, árucikké lefokozása érdekében volt szükség. A KertMagyarország-mozgalom másik nagy jelentősége ezért abban áll, hogy a polgári tulajdon formát - legalább az élet egy kis területén - tradicionális birtok formává alakítja és ezáltal is erősíti a hazához való érzelmi kötődést és a birtokosi szemléletet.(xxxxx)

Az Ember Tragédiája idézett rövid jelenetében azt is megfigyelhettük, hogy a Kert hármas szerepében a családi szereposztás ismétlődik meg. A család védelmét biztosító Férfi és az esztétikai értékek iránt fogékonyabb Nő alkotó tevékenysége összegződik abban a műalkotásban, amelynek Kert a neve. A Kertet igazi Birtokká azonban csak generációk tehetik. Csak a generációk láncában töltheti be hagyomány átadó és megőrző szerepét, épp úgy, ahogy a Család.

______________________________________________

(xxxxx) A KERTMAGYARORSZÁG KONCEPCIÓ ilyen értelemben egyértelműen jobboldali tradicionális program, mely szervesen illeszkedik az európai Új Jobboldal és az amerikai Déli Eszme politikai felfogásába, mely szerint a nyugati civilizáció átlényegülése a most kiépülő Planetáris Rendszer technikai-gazdasági gépezetébe egy olyan kulturális, nemzeti és szellemi összecsapás kiváltója lesz, mely nem a klasszikus ellenfelek: a kapitalizmus és a (már nem is létező) szocializmus között fog végbemenni, hanem a nemzeti, kulturális és etnikai erők együttese, valamint a nyugati rendszer kozmopolita gépezete között.

Valaha Kertben született és múlt el az élet. Ott, a fák ágain ringott a bölcső, és a kert végében pihentek az ősök. Család és kert tehát annyira összetartozó fogalmak, hogy nyugodtan kijelenthetjük: a hazai kertkultúra hanyatlása - ezzel párhuzamosan a nemzettudat elsorvadása - egyenes következménye a családi-nemzetségi kötelékek szétbomlásának, a családok szétszóratásának, mely folyamatot viszont erősítette, hogy törvényileg is megszűntették a földtulajdon birtok jellegét, ezáltal proletarizálva lelkileg is a nemzetet.

Család és kert - csonka család és csonka kert, egymást feltételező fogalmak. Aki fát ültet ugyanúgy az Élet, a Föld pártjára áll, mint aki családot alapít. Az otthon-teremtés, tradíció átadás és védelem hármas funkcionális egymásrautaltságában teljesedik ki az emberi élet, családi és nemzeti szinten egyaránt. Ezért az a politika, mely az ember és a föld közötti kapcsolatot lazítani igyekszik, nemzet-és családellenes akkor is, ha szavakban ennek éppen az ellenkezőjét állítja.

Ami pedig a családnak a kert, azt jelenti a nemzetnek (nem az állampolgárok összességének, hanem mint történelmi-kulturális egységnek!) az egészséges életteret, hagyományőrzést és nemzeti (csoport)érdekvédelmet biztosító állam és haza. Vak, aki nem látja ezt a közvetlen kapcsolatot a földbirtok és a család, a nemzeti szuverenitás, érdekvédelem és nemzettudat között, és vak az is, aki korunk megannyi testi-lelki nyavalyáját, a társadalom szétzilálódását, az egészségügyi és népesedési statisztikai mutatók romlását nem erre az egyszerű tényre: az egyéni és kollektív otthontalanság érzetére vezeti vissza.

A KertMagyarország eszméje tehát messze túlmutat a kertszerűen művelt kis magán-birtokok határán és egy kertszerűen művelt és kezelt országot és abban egy gazdaként funkcionáló államot feltételez. Végezetül szólni kell még pár szót a Kert és Életforma kapcsolatáról. A boldogságra törekvő ember egyetlen lehetséges létformája valamilyen módon a Kerthez, a Természethez kötődik. Még azok is, akik egész életüket egy mesterséges világban, örök rohanásban élik, és e mozgalmasságban lelik örömüket, eljutnak addig a pontig, hogy otthontalannak fogják érzik magukat a világban. És nincs kihez fordulni segítségért! A hagyományos értelemben vett vallás sem vigasz. Az elzsidósított keresztény vallás a túlvilági megváltás boldogságát kínálja. Prófétája azonban maga is otthontalanul bolyong a földön. Ki a boldog? - teszi fel a Biblia szerint Jézus a kérdést hegyi beszédében, és - bármíly hihetetlen! - egy szót sem ejt az otthonteremtés boldogságáról.(xxxxxx)

______________________________________________

(xxxxxx) A szumír eredetű boldog - bóldog - bódog - baú-dug szavunk eredeti jelentését: baú = bő(séges), bő(velkedő), élelemadó, termés, áldás; dug = jóságos, termést fakasztó a bibliafordítások nem tartották meg és szándékosan az etimológiailag átvitt értelművé vált boldog szavunkkal azonosították. Jézus szavaiban azóta is mindenki a boldogság és nem a gazdagság, jóság, bőség forrását keresi. Behelyettesítve e szavakat nyerhet csak igazi értelmet a Hegyi Beszéd. (A szómagyarázat részletes kifejtését ld. Dr. BOBULA Ida: A Sumér-Magyar rokonság kérdése - Editor ESDA, Buenos Aires 1961. - p.81)

„Terjeszkedel keletre és nyugatra…”- hirdeti egy világuralmra törő kozmopolita fajnak filozófiája, és e tőlünk teljesen idegen mózesi prófécia szellemét erőltetik ránk immár ezer éve az elzsidósított keresztény vallás kozmopolita papjai. De, hogy mennyire nem érezzük és sohasem éreztük mi, magyarok sajátunkénak az otthontalanság, a kiűzetettség filozófiáját, azt bizonyítják költőink Berzsenyitől, Kisfaludy Károlyon át Vörösmarty Mihályig. Hasonlítsuk össze a Biblia által kínált boldogság-képet azzal, amit ugyanerre a kérdésre válaszolt FAZEKAS Mihály „Ki a boldog?” c. versében. Ő a túlvilágival szemben a Kert és a családi élet reális boldogságát és harmóniáját kínálja a szándékosan felzaklatott világban önmagát elveszíteni nem akaró ember számára.

„Mozgásban az üzlet” - olvashatjuk, hallhatjuk manapság gyakran reklámokban. És valóban: a mi mozgásunk, esztelen rohanásunk óriási hasznot hajt egyeseknek. Éppen ezért nem fogjuk soha a kerthez (birtokhoz, hazához) kötött konszolidált életvitel dicséretét hallani a liberális agymosóktól. Mert a kertjét művelő, önkörében kiteljesedő és boldog kertészből semmi haszna a zsidó konszerneknek.

Akinek kertje van, nem vágyik más kertekbe - tartja a mondás. A birtokán élő ember már nem rohangál a világban céltalanul, kivert kutya módjára, sokszor csupán azért, hogy éppen csak otthon ne legyen. Óriási energiái szabadulnak fel, és pénzét, ahelyett, hogy a világban esztelenül szétszórná, saját életszínvonala, életminősége emelésére fordíthatja. Kivonja magát a fogyasztói világ „patkány-futtatásából”: a „keress többet - fogyassz többet - dolgozz többet” ördögi, elembertelenítő, ön-kizsaroló és öngerjesztő körfolyamatából és megszűnik a társadalmakon élősködő pénzvilág adófizetője lenni. Mindazonáltal, a Kert nem a röghöz kötődés, a beszűkülés forrása kell legyen, hanem éppen ellenkezőleg: a tanulásé, a nemesedésé.

A fentebb vázolt ellentétet a tradíció és anti-tradíció, a birtokosi és a tulajdonosi szemlélet, valamint a nacionalista és kozmopolita (gyakorlatilag a magyar és a zsidó) ember létszemlélete és látásmódja között a vidék és a város, a vidéki ("pogány") nemes és a fellah városi tömegember, azaz (világ)polgár közötti ellentétben láthatjuk megnyilvánulni legszembetűnőbben. A kultúra képviselője a provincia tradicionális szemléletű kinemesedett embere, a civilizációé pedig a tradíciótlan, kozmopolita városi polgár.(xxxxxxx)

______________________________________________

(xxxxxxx) A korábban már hivatkozott művében SPENGLER (A Nyugat alkonya, II.p.135; 646) még mélyebb általánosítást is tesz, amikor az arisztokrácia és demokrácia kibékíthetetlen ellentétét a rend és polgárság, a provincia és az urbs, a vidék és a világváros szembenállására vezeti vissza: „Arisztokratikus a városok szellemének megvetése, demokratikus pedig a parasztok megvetése, a gyűlölet a vidékkel szemben... A kiteljesedett kultúra arisztokratikus, a kezdődő világvárosi civilizáció demokratikus…”- mondja, és nagyon találóan úgy fogalmaz, hogy „a demokrácia az a politikai forma, melyben a parasztoktól a városi emberek világnézetét követelik meg.”

PADÁNYI Viktor, századunk egyik legnagyobb történész-filozófusa, ugyanilyen szempontból állítja egymással szembe a kultúrember tudóst a műszaki-értelmiségi technokratával, az őket képző egyetemet a főiskolával, és kijelenti: az eltömegesedés betegségét a szellem (Európa) világába a szakszerűség barbarizmusa hurcolta be. (Padányi: A nagy tragédia - Hídfő, San Francisco, 1977; p. I/109)

<>

Mindez pedig azért is különösképpen érdekes, mert mélyebb magyarázatul szolgálhat napjaink politikai és gazdasági vezérfolyamatainak és annak a látszólag érthetetlen jelenségnek a megértéséhez, hogy miért számít közellenségnek a tradicionális jobboldal és miért nem remélhetett korábban és nem remélhet ma sem támogatást a polgárosodást forszírozó liberál-demokrata kormányzattól a homlokegyenest ellenkező célzatú és eszmeiséget képviselő KertMagyarország mozgalom. Életforma átalakító és világnézet-formáló hatásain keresztül ugyanis ez a mozgalom képviseli a legerősebb ideológiai szembenállást a hazaáruló liberál-demokrata kormányzatok politikájával és törekvéseivel szemben.