A Táltos-Manicheus Napkeresztény Egyház

nemzeti fajvédelmi hitközösség, Koppány fejedelem magyar népének lelki gyülekező helye.

A napkereszténység nem szekta és nem új vallás. Minden magyar lelkében élő ősi isten-hitünknek csak nevet adtunk, amikor 1703. (a meghamisított zsk. naptár szerint 2003.) Álom hava 20. napján, a dobogókői Táltos Szeren az Aranykopjás Szervezet és az Ébredés Mozgalom a nemes magyar nemzet akaratából ezer éves rejteki életéből újjáélesztette és tradicionális, fajvédő nemzeti mozgalmunk vallás-ideológiai alapjává tette.

Az idők beértek. Táltosok hite: Zarathustra, a Fény Fia, Mani és táltos-lelkű nemzeti tanítóink hite kelt új életre hazánk földjén. Lelkünkben élő, magunkkal hozott Ősi Tudás hitvallása ez, melyet a szkíta-pártus Adiabeni Mária Boldogasszonytól született Fény Fia emelt világmegváltó erkölcsrenddé. Üzenete egyetemes, mégis jellegzetesen MAGYAR HIT, mely nem meggyőzni, "hódítani" akar, csak Isten Igéjét közvetíteni. Ez a MAGYAR NÉP-LÉLEK hangja, melyen át Isten hangja közvetlenül szól hozzánk - és csak hozzánk. Nem keres kapcsolatot fajtánktól idegenekkel, elfajzottakkal, zsidó(keresztény) szekták híveivel. Isten nem "hitvitázik".

Nem a gyengék, elesettek vallása ez, hanem a lélekben erőseké; nem a vakoké, hanem a látóké; nem tévelygőké, hanem az Úton járóké; nem a tudatlanoké, hanem az ősi tudást hordozóké. Nem "térít", nem toboroz híveket; lélekerősítő ereje független a hívei számától. Nincsenek papjai, mert ez ősi hitben mindenki személyes kapcsolatban áll Istennel. Nincsenek lerombolható templomai, csak hittel szentelt ligetei. E hitben élő Napisten színe előtt áldoz, lélekben, szent áhítattal, nem katakombák, templomok homályában.

A Tudás Népe vallásának nincsenek dogmái; hitvallásunk alapja népünk gyönyörű ős-történelme, legendáink isteni üzenetek hordozói, és táltosaink élő szóban, vagy sárgult lapokról ezeket az üzeneteket közvetítik, megalkuvás nélkül, hatalom által megvesztegethetetlenül. Ünnepeinket a kalendáriumban Napisten jelöli, csillagok járása, virágok nyílása, madarak éneke mutatja...
E HIT MAGYARSÁGUNK JELADÓJA. Magyarságát csak e hitben élheti meg és Istenhez csak e hitben közelíthet bárki elfogulatlanul!

Hatalom nem vehet el tőlünk semmit és nem adhat semmit. Vagyunk, akik vagyunk, lelkek mélyén, rejteki módon létezünk és túlélünk mindent és mindenkit. Természetes híveink a föld népe s mindazok, akik lelkükben még az Aranykorban élnek.

Hitünk harcos őseink hite. Hisszük, hogy a Fény Fia korbácsát, mellyel egykor a kaftános kufárokat verte ki az Úr Templomából, s melyet később Atilla Táltos Király suhogtott az istentagadó Európa fölött, ránk, Napisten népére hagyta súlyos örökségül. Nekünk, kései utódoknak kell ismét kézbe vennünk ezt az ostort, hogy - mint már annyiszor - kiverjük vele a kalmár népet és szellemét nemzetünk templomából, Aranyos Szegeletünk Földjéről!

VÉRBULCSÚ és LÉL vezérek, KOPPÁNY fejedelem nagy lelke adjon erőt minden magyarnak újkori szent küldetése, nemzetmentő munkája teljesítéséhez!

Áldás! Áldás! Áldás!

3. Öröklöttség, vagy környzeti hatás alakítja-e az intelligenciát?

"A nemzet szempontjából tagjainak intelligencia szintje sokkal fontosabb,
mint természeti erőforrásainak mennyisége." ( David Duke )

Az egy-és kétpetéjű ikrekkel végzett intelligencia vizsgálatok eredményei alátámasztják azt az ősidők óta köztudott és a '80-as évek közepéig (liberális agymosás kezdete!) a kutatók túlnyomó többsége által sem vitatott tényt, hogy az intelligencia öröklődik. Megfigyelték, hogy a különböző környezetben nevelt egypetéjű - tehát azonos génkészletű - ikrek IQ-ja sokkal közelebb áll egymáshoz, mint az azonos környezetben nevelkedő kétpetéjű ikreké. Ugyancsak az örökletesség elsődlegességét támasztja alá az is, hogy szorosabb kapcsolat mutatható ki az adoptált gyerekek és a genetikai szülők, mint a nevelt gyerekek és a nevelő szülők IQ értékei között.

Ám, ha ennyire egyértelmű a helyzet, akkor joggal vetődik fel a kérdés, hogy miért és kik

tagadják a tudományos eredményeket?

A kérdéskört boncolgatva mindjárt az elején tisztáznunk kell egy fontos kérdést, ami a liberalizmus lényegét érinti. Látni kell, hogy a liberalizmus, amit nemzetünk XIX. századi szellemi vezére, gróf Széchenyi István még a nép felemelése és a nemzeti géniuszunk kibontakoztatása eszközének tartott és amiről Ortega y Gasset úgy ír A tömegek lázadása című művében, hogy az "az az ember legnemesebb kiáltása, amit valaha is hallatott a földön.", mára már egy világuralmat szervező kisebbség kezében, a középkori sötétség és ideológiai terror eszközévé torzult. Miként azzá vált ugyanezen, faji alapon szerveződő hatalmi csoport kezében másfél ezer éve az ember megtisztulását és önmaga fölé emelését célul tűző kereszténység is csak úgy, mint később az emberiség megannyi szellemi vívmánya, a legújabb genetikai kutatási eredményekig.

A szellem, mely a középkorban a dogmára hivatkozva küldte máglyára Giordano Bruno-t és citálta inkvizíció elé Galileit ugyanaz, mint amely ötven éve cionista népbírósági perekben ítélte halálra a magyar hazafiakat, ma pedig a liberalizmus nevében közösíti ki, hallgattatja el a másként gondolkodókat, vagy távolítja el katedrájáról Jensen hez hasonlókat, akik ki merik mondani, hogy a fajok keveredése nem a fejletlenebb rassz-csoportok felemelkedését, hanem a fejlettebbek alászállását eredményezi. Ezzel a közismert ténnyel minden gazdálkodó ember ősidőktől tisztában van. E biológiai törvény ismeretében senkinek sem jutna eszébe - példának okáért - telivér ménesét a vándorcigányok félvak gebéivel keresztezni "liberális megfontolásból".

Nagyon érdekes megállapításokat tesz a fentiekkel kapcsolatban Tokay László már hivatkozott könyvében_{(Kultúra és Civilizácó - Karpathia K., München 1954.)}, éppen az Egyesült Államok társasközösségére vonatkozóan. Az állam általános jellemzésével kapcsolatban világosan kifejti ugyanis, hogy eltérő életmódú társasközösségek egyetlen társasképletbe (állam) foglalása sohasem lehet egészséges. Akár a befogadott, akár a befogadó nép kultúrfoka magasabb, a társasközösség élete zavart lesz. Első esetben a befogadó a befogadottal szemben élősködő életmódot folytat (az ebből eredő feszültség okozta a mongol és török birodalmak összeomlását), a második esetben pedig a befogadott (nomád jellegű) társasközösség adaptációs zavarai okoznak feszültségeket (ld. ciányság helyzete Európában, vagy a négereké Amerikában).

Amerika helyzete ebből a szempontból is speciális. Ebben a rendkívül heterogén közösségben, ahol a vérkeveredést a természetes ellenszenven kívül ma már semmi intézményes, vagy társadalmi tiltás sem gátolja, a zsidó-fehér keverékeken kívül sok kifejezetten korcs: kreol, mulatt, mesztic, zámbó stb. leszármazott található. Egy rendkívül alacsony kultúrfokú kevert népesség és a sokkal fejlettebb, európai kultúrával rendelkező fehér faj együttélésének sajátos kombinációját láthatjuk. Egyfelől tapasztalható a magasabb kultúrnívójú (fehér) társasközösségbe ékelődött, nomád-jellegű színes közösségek élősködő életmódra való berendezkedése (szociális segélyből, bűnözésből élők nagy számaránya!), másfelől pedig az a liberális terror, mely a fehér társadalmat nemcsak ennek az aránytalanságnak elviselésére, hanem ráadásul e primitív népcsoportok által képviselt "lemúriai" szubkultúra elfogadására is kényszeríti.

Amerikában világosan megfigyelhető az is, hogy a nagyfokú kültenyésztettség (fajkeveredés) nemhogy csökkentené, hanem még rendkívüli mértékben meg is növeli a tulajdonságbeli különbözőségeket és az ebből eredő társadalmi feszültségeket. Nő az értelmi képességbeli különbség, a távolság a végletek között, azaz a kulturális szakadék. Ezért az USA társasközösségének általános kulturális színvonala - dacára a folyamatos európai bevándorlásnak és agyelszívásnak ("brain drift") - ma sem éri el a Nyugat-és Közép-európai átlagot.

Mindebből pedig legalább két következtetés szűrhető le. Az egyik, hogy genetikailag is determinált kulturális szakadékokat nem lehet fajkeveredéssel áthidalni. Az öröklött intelligencia sem tanulással, sem környezeti hatással nem befolyásolható .

A másik tanulság viszont az, hogy a genetikai keveredés mindig a magasabb kultúrfokú közösség degenerációjához vezet és az ebből eredő kár sokkal nagyobb, mint amekkora előny származhat a primitívebb közösségek kismértékű felemelkedéséből. Az amerikai "olvasztó tégely" elv a fehér faj öngyilkosságát jelenti. Európa és az európai nemzetállamok számára tehát az amerikai példa nem követésre csábító, hanem elrettentő erővel kellene bírjon.

Mindazok, akik az emberek közötti egyenlőtlenség kérdésével behatóan foglalkoztak, egyöntetűen vallják az egyenlőtlenségek létét nemcsak az egyes emberek és nemzetségek, hanem néprétegek és embertípusok között is, sőt bizonyos az is, hogy egyes típusok és rétegek felemelése egyszerűen lehetetlen. Az emberi hajlamok, képességek, az értelmi kapacitás annyira a biológiai adottság függvénye, hogy azokat az egyénre gyakorolt környezet-változási, vagy nevelési hatásokkal nem lehet közös nevezőre hozni.
De maga a társasközösségi életforma törvényei sem ismerik az emberi egyenlőséget, melynek hangoztatása nem tekinthető többnek politikai jelszónál. _(Tokay)

Végezetül lássuk, milyen célt szolgál és kiknek áll érdekében a tudományos eredmények meg-hamisítása és a közvélemény félreinformálása?
Feltételeznünk kell, hogy a tudományos igazsággal azok is tisztában vannak - hacsak nem idióták -, akik annak az ellenkezőjét állítják. Ezért alapos okunk van feltételezni, hogy a liberálisok nem véletlenül sulykolják a köztudatba ezeket a tévtanokat. Az egyenlőség hangoztatásával, az alacsonyabb néprétegek befogadásának erőltetésével, azok igényeihez szabott tömegoktatás és tömegkultúra terjesztésével nem ezen rétegek felemelését, hanem a fejlettebbek szellemi színvonalának leszállítását akarják elérni, hogy kialakíthassák azt az Új VilágRend primitív embertípusából kreált öntudattalan biomasszát, mely a globálissá váló hatalmukkal szemben már sem egyéni, sem nemzeti ellenállást nem lesz képes kifejteni. Ezt jelenti tehát a liberalizmus homo nouvo- ja, új embertípusa : a magatehetetlen tömegembert, nem pedig az ember és ember közötti különbség megszűnését.

A kérdéskörhöz tartozik még, hogy milyen tömegigényt elégítenek ki a liberális kormányzatok, amikor a társasközösségekkel elfogadtatják önleértékelésük, végső soron önfelszámolásuk programját? Másként fogalmazva: miért válhatott ez a politikai jelszó a demagóg népvezérek száján hatásos szólammá? Mert az kétségtelen, hogy ezt az öngyilkos programot a társadalom számottevő ellenállása nélkül, sőt annak támogatásával hajtják végre.

Mint már utaltunk rá, a Természetnek alaptulajdonsága a különbözőségre való törekvés. Ez egyfajta próbálkozása az egységes ÉLETnek arra, hogy megfelelő választ tudjon adni minden lehetséges élethelyzetre. Az ember öntudatra ébredésének pillanatától átérzi egyéni és kollektív (faji) különbözőségét csak úgy, mint léte végességét. Az viszont kultúra kérdése, hogy az egyes ember hogyan tudja feldolgozni magában ezt a két "természeti igazságtalanságot". Mint látjuk, a hit és világnézet nélküli mai tömegember sehogyan sem. Ez az alászálló embertípus sérelmesnek érzi a tényt, hogy az ember és ember közötti különbözőség a veleszületett képességek különböző-ségében jelentkezzen elsődlegesen. Az örökölt kiválóság minden korban presztízshordozó, mert megfogalmazhatatlan és lemásolhatatlan. Ráadásul, az örökölt kiválósággal járó presztízshez tapadó előnyöket az ember már kezdettől igyekezett vagyon és társadalmi rang formájában jogilag is örökletessé tenni. Így a jogilag "átörökített" tulajdonságok egy része idővel szintén beágyazottá és presztízshordozóvá vált, s az ember és ember közötti különbségnek ugyanúgy alapját kezdte képezni, mint a genetikailag örökölt tulajdonság.

A tömegember pedig mindent inkább elvisel, mint a presztízst. Az örökölt rang és cím és tehetség mögött ösztönösen érzi a nemest, és - mint Ortéga írja - gyűlöli, mint rajta kívül állót. Tehát a presztízs mögött a nemest, s benne a kiválóságot gyűlöli és tagadja annak örökölhetőségét.

Mivel pedig a dőre tagadás önmagában nem segít, a társasközösségben élő modern ember két sajátos megoldást keresett az őt nyomasztó presztízs lerombolására, azaz megfogalmazhatóvá tételére: a marxizmust és a liberalizmust .

Mindkét tömeguralmi rendszer kiválóság ellenes. Az előbbi a társadalmi elit kiirtásával és újratermelődésének megakadályozásával próbált kitörni a genetikai predesztináltságból, az utóbbi pedig azzal, hogy a minőségi értékek helyett egy materiális egyenértékest tekint értékmérőnek: a pénzt. A kommunizmus (szociáldemokrácia) és a liberalizmus egyaránt a nemesség kiirtását, nem pedig a javak igazságos elosztását jelenti.
Mindkét rendszer jog-egyenlőséget hirdet, de az egyenlőség jelszavával végeredményben egyik sem a jogilag, hanem a genetikailag örökölt különbözőséget támadja meg. Tehát azzal elégít ki tömegigényt, hogy a tömegemberben biológiai és ezt extrapolálva társadalmi "egyenértékűsége" hamis illúzióját kelti.

A tömegember, a demokrata élete tehát örök, reménytelen küzdelem a végzettel és mindazzal, amit a tradicionális létszemlélet az élet lényegének és értelmének tekint. Ebben a világnézetbeli különbségben pedig már nem a mesterségesen kreált politikai jobb-és baloldal konfliktusát vehetjük észre, hanem a világ sokszínűségét igenlő "pogány"- vagy őskeresztény kultúrateremtő erő és az emberi faj egységét hangsúlyozó zsidó-keresztény egalitariánizmus ellentétét .

4. Intelligencia öröklődése és társadalmi következményei

Európa nemzetiségi problémái Amerika "szabad" világában faji kérdésként jelentkeznek. Úgy is mondhatnánk: Amerika cigány-kérdése ma a néger-kérdés (az "indián-kérdést" korábban már genocídummal megoldották!). Korántsem azért, mintha az amerikai társadalomnak nem lennének, lehetnének nemzetiségi problémái. Csupán arról van szó, hogy - miként az erősebb fájdalom is kioltja a gyengébbet - úgy a nagy rasszok közötti feszültséget jelentő faji kérdés is elnyomja a kisebb súrlódásokat okozó etnikai problémákat. Egyelőre.

Az etnikai-faji feszültségek egyik oka - az idegenség érzeten túl - a kultúrák különbözősége. Éppen ezért a hasonló bajokkal küszködő, de önálló kultúrával nem rendelkező Amerikától erre a kérdésre nem várhatunk választ. Az Új VilágRend kidolgozói ugyan "kínálnak" erre egy gyógyírt: a liberalizmust, azonban ez olyan, mintha veszekedő emberek között kényszerzubbonnyal, bódító szerekkel, sőt halálos mérgek beadásával igyekezne valaki "békét" teremteni. A kór okai helyett csak a szimptómákat kezeli.

A faji-etnikai problémák mögött azonban sokkal mélyebb okok vannak, hogysem azok tüneti kezeléssel orvosolhatók lennének. Kultúrák és kultúr-körök összeütközéséről, még mélyebb szinten a gének harcáról van szó. Amerika a nemzetek, kasztok és kultúrák Európájának elutasításából, mondhatni gyűlöletéből született, s mint a sokfajú (multiraciális) társadalom mintapéldánya, ahol - sokan úgy vélik - kezdettől fogva nem volt és ma sincs helye a személyiségnek és az arisztokratikus életfelfogásnak. Ha azonban, közelebbről megvizsgáljuk a kérdést, úgy fogjuk találni, hogy Amerika fehér népességét is alapvetően az a két típus alkotja, ami Európáét: a tömegember és a nemes .

Az első, mint a nyomor, vagy politikai üldözés elől menekülők - Európa számkivetettjeinek - csoportja valóban a gyűlöletét hozta magával mindennel szemben, ami európai, és a kitaszítottak társadalmát építette fel. Jellegzetes típusaikat a western-és Chaplin filmek képkockáiról láthatjuk viszont, amint mocskosan, törtetve, gyilkolva, egymást sem kímélve özönlik el az Újvilágot. Rájuk és társadalmukra, a yankee-k világára nagyjából érvényes a fenti megállapítás.

A második típus viszont mint reguláris gyarmatosító katona, tiszt és tisztviselő érkezett az Újvilágba, magával hozva azt az európai kultúrát, amely annak a vezetőrétegnek szerepével függött össze, mely az ókor végén és a középkor elején a nemesi rend alakjában Európa-szerte kialakult. _{( Tokay )}
Ez az alapvetően feudalisztikus szemléletű embertípus nemes életszemléletét, hősi életfelfogását és lendületes romanticizmusát vitte át az Újvilágba, ahol a Dél tradicionális, európai normákhoz igazodó társadalmát építette. Ennek a fajnak a szemléletmódja, kultúrája, teljesen idegen úgy a sémi típusúak, mint a négerek felfogásától és kultúrájától. Amerika szecessziós háborújában, Észak és Dél harcában ugyanúgy ez a két oldal, életfelfogás és kultúra csapott össze, mint az európai forradalmak és világháborúk csataterein - és mindenütt ez utóbbi, a nemesség szenvedett vereséget.

A nemes - félreállítva, politikai befolyásától, sőt vagyonától Amerikában is megfosztva azonban továbbra is létezett és létezik, s létével örök fenyegetést jelent az egyenlők társadalmára. Ezért - ha megölni, kiirtani nem lehet a kiválót, akkor fosszuk meg vagyonától, befolyásától, presztízsétől és tagadjuk a létét - ez lett a liberalizmus vezérelve, aminek tragikus következményeit Wilmot Robertson többször hivatkozott dokumentum-értékű könyve _{(The Dispossessed Majority - Cape Canevaral, USA, 1981)} tárja az amerikai közvélemény elé.

Az egyenlősdiség híveinek azonban rövidesen be kellett látniuk, hogy a tényekkel nagyon nehéz vitatkozni. Amikor A. Binet francia pszichológus 1905-ben, a mentálisan visszamaradottakat segítendő, kifejlesztette az első intelligencia tesztet, még maga sem gondolta, hogy ezzel éppen nem az egalitarianizmus híveinek szolgáltat majd érveket. Rövidesen bebizonyosodott ugyanis, hogy az IQ-tesztek eredménye pozitív korrelációban van az életteljesítménnyel, az iskolai, munkahelyi előmenetellel, jövedelemmel stb.^(××) Például az IQ-tesztek alapján legalább olyan pontosan megjósolható a vizsgált személy egyetemi teljesítménye, mint a középiskolai tanulmányi eredmény alapján. Ausztráliai felmérések még olyan statisztikai mutatókkal is (negatív) kapcsolatot mutattak ki, mint a halálos közúti balesetek.

____________________________________________________________

^×× Mindazonáltal ebben a kérdésben sok a bizonytalansági tényező, még ma is. Az intelligencia öröklődése természetesen nem vonható kétségbe, viszont kérdéses, hogy lehet-e, sőt: érdemes-e összefüggést keresni az intelligencia szint és a társadalmi (anyagi, egzisz-tenciális) előmenetel között egy olyan világban, melyet egy egyáltalán nem intelligencia alapján kiválasztott politikai-gazdasági ál-elit irányít, és ahol - már egy évszázada - "a politikai vereségek elsősorban a nemest érintik, akit félretesznek az útból." Mivel pedig a nemességnek alapfeltétele az átlagosnál nagyobb intelligencia, így az IQ és a társadalmi érvényesülés közötti szoros pozitív kapcsolatnak legalább is az általános érvénye megkérdőjelezhető.
Az egymásnak ellentmondani látszó vizsgálati és statisztikai elemzések összevetése során joggal vetődik fel a kérdés: ha az intelligencia öröklődik és az IQ értéke pozitív korrelációban van a tizenéves gyerek későbbi életteljesítményével, akkor - a statisztika szerint - miért nem mutatható ki hasonló szoros pozitív kapcsolat a szülő és a gyerek életteljesítménye között?
Ilyen megállapításoknál óhatatlanul felmerül bennünk a gyanú, hogy valamilyen politikai szempont szerint értelmezik a vizsgálati eredményeket. Természetesen, e látszólagos ellentmondásra szinte minden esetben megtalálhatjuk a magyarázatot. Mert minden társadalomban, korszakban, és családban kimutatható a protekció, főnöki és tanári elfogultság, diákkori specializálódási hajlam, nem közvetlen ősökre visszaütő öröklöttség (atavizmus) és nem utolsó sorban a kutatási eredmények "átpolitizálása", ami természetesen befolyásolja az IQ-tesztek gyakorlatban való feltétlen érvényesülését. Tovább bonyolítja a kérdést, hogy az értelémi képesség és az intelligencia - mint örökletes háttér - biztosítja a tanulással megszerezhető tudásanyag mennyiségét és annak hasznosítását: integrálását, kombinálását, és asszociálását. Tehát a tudásanyag mennyisége lehet ugyan környezeti hatás függvénye is, de az annak integrálását biztosító intelligenciát nem lehet tanulni, csak örökölni.

____________________________________________________________

Szinte természetes, hogy az IQ tesztelés érvényességét cáfolja minden emberek és fajok közötti biológiai különbség létét tagadó ideológia, így a kommunista és a liberális is. Ezek, bár tagadják az ember és ember közötti örökletes adottságok egyenlőtlenségét, a gyakorlatban mégis kénytelenek azt elfogadni. Elismerik az intelligencia és az életteljesítmény közötti pozitív kapcsolatot, olyannyira, hogy még a hadseregben is bevezették annak mérését, jóllehet, ott nem IQ-tesztnek nevezik, hanem "Fegyveres Erők Minősítési Tesztjének" (AFQT).

Az elfogulatlanul gondolkodó ember számára sohasem lehet kétséges, hogy az intelligencia az emberi minőség egyik legfontosabb mutatója. Épp így bizonyos az is, hogy az intelligencia, mint a személyiség kifejleszthetőségének potenciális háttere öröklődik. Ennek az öröklöttségnek a befolyását az intelligencia szintjére W. Robertson - hivatkozva Dr. A.R. Jensen tanulmányára - mintegy 80%-ra teszi. Szerencsés esetben nő, kedvezőtlen génkombináció esetén azonban csökkenhet is az intelligencia - érvényesítve így a házassági (pár választási) kapcsolatokra is a "hetedíziglen" való bűnhődés ítéletét.^(×××)

____________________________________________________________

^×××Jensen, a Californiai Állami Egyetem tanára, statisztikai felmérésekkel alátámasztott tanulmányában kimutatta, hogy "magolós" tárgyakban a néger gyerekek eredménye ugyan hasonló volt a fehérekéhez, de a kognitív (gondolkodást igénylő) feladatok megoldásánál sokkal gyengébb eredményt produkáltak, mint fehér társaik. A vizsgált iskolákban a 9-10. évfolyamos négerek olvasási képessége a harmadikos szintnek felelt meg. (Hasonló tapasztalatokról számolnak be a magyar pedagógusok a cigány gyerekek iskolai teljesítményével kapcsolatban!) Jensen azt is bebizonyította, hogy ezeket a különbségeket az oktatási rendszer nem bírja kiegyenlíteni.
Ezekért a megállapításaiért a tudóst a "szabad" Amerikában meghurcolták, bíróság elé citálták, kényszerítették, hogy előadásait tartsa titokban, a Fekete Párducok szervezete pedig felszólította a Harvard Educational Review kiadót, hogy Jensen cikkének minden bevételét adja át a szervezetnek (W . Robertson: The Dispossessed majority - p. 294). Szolgáljon mindez figyelmeztetésül az etnikai okokból hasonló bajokkal küszködő magyar oktatásügy illetékeseinek!
Kapcsolódó: Rasszista megjegyzései miatt (értsd: az igazság kimondása, és kutatási eredményei melletti kiállása miatt - a szerk.) kutatóintézete megfosztotta minden címétől az amerikai James Watson professzort, aki két tudóstársával együtt a DNS szerkezetének megfejtője, és amelyért Nobel-díjat kapott - közölte az amerikai közszolgálati rádió (NPR)
Forrás: file:///C:/MNkE/jav.%20enciklik%C3%A1k1715/intelligencia%20a%20DNS-ben%20van%20k%C3%B3dolva.htm

____________________________________________________________

Mint említettük, a liberális és marxista materialisták makacsul tagadják az intelligencia örökölhetőségét. Legalább is a közvélemény felé. Köztudatba ivódott, évezredes megfigyelésen alapuló tapasztalatokat akarnak ezzel leépíteni, hogy a törvényi és morális gátak eltávolítása után immár a józan megfontolás se képezhessen akadályt a fajkeveredés előtt .

A még két generációval ezelőtt is közismert, népi bölcsességet megfogalmazó mondást: "nézd meg az anyját és vedd el a lányát!" már alig követi valaki. Triviálisan fogalmazva: ma már nagyobb körültekintéssel választ valaki párt fajtiszta a kutyájának, mint amilyennel gyerekeit készíti fel kapcsolataik megválogatására.

7. A Nagy Paradoxon

Minden baj gyógyítása a diagnózissal kell kezdődjön, ezért először is megkíséreljük feltárni annak az ön-és nemzetpusztító magatartásnak az okait és társadalmi hátterét, melyek lehetővé teszik és eltűrik, hogy e hazaárulást és fajirtást egyesek az állami politika szintjén gyakorolják.
Mert erről és nem kevesebbről van szó.

Mindehhez azonban Duke eszmefuttatása nem ad elég támpontot. Úgy érezzük, hogy mélyebben és oknyomozóbban kellene abba a történelmi örvénylésbe néznünk, melyet ő úgy egyszerűsít, hogy "a természeti erőkkel hosszú időn át vívott harc során az emberben rögzültek azok a képességek, melyek civilizáció teremtésére alkalmassá tették. Majd, az általa teremtett civilizáció intézményei és (társadalmi) folyamatai visszájára fordították ezt a fejlődést, genetikailag legyengítették az embert és visszavetették a barbárság korába." Duke ezt az ismétlődő folyamatot nevezi a "Nagy Paradoxonnak".

Ebben a folyamat leírásban azonban a szimplifikációk, gondolati egyszerűsítések miatt lényeges dolgok sikkadnak el. Például az, hogy mit értünk "civilizáción", mi teszi képessé az embert civilizáció teremtésére, hogyan értelmezhető a "fejlődési folyamat megfordulása" (egyáltalán: beszélhetünk-e fejlődésről?), vagy mit jelent az "ember genetikai gyengülése". Mert ebből a megfogalmazásból csak úgy, mint a könyv más fejezeteiből világosan kitetszik, hogy Duke is - talán egyfajta amerikai "civilizációs ártalomként" - nem tesz különbséget kultúra és civilizáció között, még kevésbé utal ezek szerves kapcsolatára, ráadásul "az ember fejlődéseként" értékeli azt a veleszületett képességét, hogy egyre bonyolultabb gépeket tud készíteni.

Feltételezhető, hogy itt egyszerűen csak a liberális napisajtó pongyola szóhasználatának átvételéről van szó, mert az angol nyelvben mindkét fogalomra van külön szó, ellentétben pl. a franciával, ahol a civilizáció kifejezést használják akkor is, ha kultúrára gondolnak. Azonban ahhoz, hogy az ember mesterséges környezetének e két alkotóeleme közti lényegi különbségre és kapcsolatra, s mindezekkel összefüggésben egy igazi és valóban létező nagy paradoxonra is rávilágíthassuk, ismét egy kis gondolati kitérőt kell tennünk.

Az ember mesterséges környezetét anyagi javak és szellemi értékek alkotják, melyeknek az egyes embercsoportok történelmi korok, élettér és társadalmi helyzet függvényében különböző mértékben részesei. Mennél többen jutnak hozzá a mesterséges környezet materiális elemeihez, annál magasabb az illető társasközösség civilizációja, minél többen részesei a szellemi értékeknek , annál magasabb a kultúrája. Az első tényező az élettér, a második - mint az előzőkben láttuk - a tenyésztettség függvénye.

A civilizáció fokát az határozza meg, hogy a természeti erőforrások milyen bőségben állnak rendelkezésre és a kollektív életforma, valamint a technika fejlettsége ezek felhasználását milyen mértékben teszi lehetővé, a kultúráét pedig az, hogy az illető társasközösség örökletessé vált tulajdonságaival mennyire lett alkalmas a kollektív együttműködésre, mennyire lett gazdag szellemi értékekben.

Ez pedig gyakorlatilag nem jelent kevesebbet, mint azt, hogy az olyan nagy életterű és erős kültenyésztettségű társadalomnak, mint az amerikai, szükségképpen magasabb lesz a civilizációja és alacsonyabb a kultúrája. Ebből pedig világosan következik, hogy az embert nem a "civilizáció intézményei" vetik vissza periodikusan a barbárság korába - mint ahogy azt Duke írja -, hanem a túlzott vérkeveredés következtében előálló "kulturális elerőtlenedés ", azaz a társadalmi fellazulás. És ráadásul, ezek a folyamatok sem egyformán érintenek mindenkit és minden társadalmi réteget.
Mindaz, ami a mai (és korábbi) eltömegesült társadalmakban kultúrszigeteket alkotó, magas szellemi értékeket őrző egyének és csoportok (elit, nemzeti elit = nemesség) körében az általános társadalmi degeneráció érzetét kelti, nem más, mint a saját és a társadalmi környezetük kultúrnívója közötti diszharmónia, s ennek semmi köze a technikai civilizációhoz és annak fokához. Ezt azonban még ki kell egészítenünk azzal a gondolattal, hogy amíg a civilizációs egyenlőtlenség (kevesek krőzusi gazdagsága és a tömegek nyomora) lázongásokhoz vezet, addig a kulturális egyenlőtlenség csupán a magas műveltségűek körében válhat depresszió, egyfajta "világvége" hangulat forrásává. (Mert a butaság - a fizikai nyomorral ellentétben - a a tömegeknek sohasem fáj!).

Ha a civilizációs egyenlőtlenség (azaz az ál-elit hatalomgyakorlása, az autentikus elit kirekesztettsége és az ezzel párosuló nagy gazdasági egyenlőtlenség) és a kulturális egyenlőtlenség egy időben jelentkezik és ölt tűrhetetlen méreteket, forradalmak, háborúk törnek ki. Ebben a mondatban a tűrhetetlen szón is hangsúly van, mert a kultúra és civilizáció egyébként csak igen ritka történelmi korokban és helyzetekben fejlődhet kiegyensúlyozottan. Ehhez az kell, hogy mind az illető nép tenyésztettségi körülménye, mind élettere megfelelő legyen. Ha ez a kedvező konstelláció (együttállás) hosszabb ideig érvényesül, akkor nemzet és kultúra születik (ld. a magyar nemzet kialakulása történelme "néma évezredében"), melyek mindegyike stabil, történelmi korokat át-és túlélő képződmény, ellentétben a civilizációval, melyet egy gazdasági válság, vagy háború is megrendíthet.

Mint arra a 2. fejezetben (Eltömegesülés (fajkeveredés) és intelligencia kapcsolata) már utaltunk, az egyes emberek kultúra befogadó képessége egyedileg és fajilag is különböző. Rámutattunk, hogy ebben a különbözőségben a fajnak és az egyedi öröklöttségnek sokkal meghatározóbb szerepe van, mint a környezeti hatásoknak. Ezt a tudományosan igazolt megfigyelést most még kiegészítjük Tokay azon megállapításával, hogy azonos rasszokon és kultúrkörökön belül is koronként változik a kultúra befogadására alkalmas és kevésbé alkalmas egyedek aránya. Ezért kézenfekvőnek látszana ezzel a biológiai ciklikussággal magyarázni a történelem ciklikusságát, azonban ez utóbbinak sokkal összetettebb okai is vannak. Magára a kultúra periodikus hanyatlási folyamatára azonban a biológiai ciklusok váltakozása, azaz a kultúrember és a tömegember számbeli arányeltolódása megfelelő magyarázattal szolgálhat.

Meg kell jegyeznünk, hogy a "tömegember" kifejezést sokan az átlagemberrel azonosítják, holott a két fogalomnak semmi köze egymáshoz. Míg az "átlagember" egy csoport jellemző típusát jelenti, addig a "tömegember", mint látjuk, minőséget jelöl: olyan emberi minőséget, mely a belső értékek nélküli, érzékei, ösztönei és fizikai szükségletei által vezetett, emelkedett gondolkodásra képtelen, gátlástalan, erőszakos, sekélyes szellemi világú emberek sajátja. Minden társadalomban jelen vannak - sőt, túlnyomó többségben ezek vannak jelen! -, de veszélyessé, társadalomformáló erővé csak akkor válnak - válhatnak - ha a társadalmat vezető elit helyét, annak meggyengülése következtében, sikerül elfoglalniuk.

Tehát, a liberalizmus azért is hanyatló társadalmi forma, mert uralkodó típusa a tömegember, mely mindig az ilyen és ehhez hasonló leszálló, az egyéni értéktelenséget felértékelő, szabadosságot, társadalmi és erkölcsi devianciát megtűrő korszakokban és társadalmi rendszerekben találja meg létformáját.

Ha megfigyeljük, a történelem egyik olvasatban lényegében éppen arról szól, hogy a nagy hódításokkal, felfedezésekkel együtt járó élettér növekedés és ebből eredő vérkeveredés (kültenyésztettség növekedése) után zuhanásszerűen csökken az érintett népcsoportok kulturális színvonala, hódítóé és meghódítotté egyaránt.

Érdekes kérdés már most, hogy kimutatható-e a kultúrák periodikus visszaesése mögött az élettér-csökkenés, azaz túlnépesedési folyamat?
Erre röviden azt felelhetjük, hogy ezt alapvetően a kultúrnívó - civilizációs szint - természeti környezet és népesség szám négyes kapcsolat rendszer határozza meg. Ez viszont már jelzi, hogy ennek a kérdésnek részletes kifejtése messze túlmutatna e rövid témaismertetés keretein. Egy adott terület túlnépesedése ugyanis lehet relatív, amikor annak oka maga az alacsony kultúrnívó, mely nem teszi lehetővé, hogy az ott élő népek az életterük természeti erőforrásait szükségleteiknek megfelelő mértékben mesterséges környezetük tárgyi tényezőivé (anyagi javakká) alakítsák, és lehet abszolút, amikor a terület - szélső esetben maga a Föld - már nem képes az adott kultúrszínvonal által meghatározott igény szerint természeti erőforrásokkal, nyersanyagokkal, energiával ellátni a rajta élő népeket. Az első esetében ezért még elképzelhető, hogy éppen a relatív túlnépesedés - mint kényszerítő erő - válik a kulturális fejlődés hajtómotorjává, míg az abszolút túlnépesedés kétségtelenül a kultúra és az általa determinált igények alászállásával, s az igénytelenebb tömegember típusának elhatalmasodásával, meghatározó társadalmi szerephez jutásával jár.

Most tehát, miután vázlatosan áttekintettük a kultúra, faj és civilizáció kapcsolatát és egymáshoz való viszonyát, vizsgáljuk meg e kapcsolatrendszer azon következményét, mely még inkább rávilágít a népek és kultúrák egyesítését célzó liberális törekvések legfeloldhatatlanabb ellentmondására.

A fentiekből ugyanis világosan kitűnik, hogy a kultúra fajhoz (rasszhoz, nemzethez) kötött, mely az adott fajjal együtt fejlődik s vele is enyészik el. Ugyanazok a (genetikai) hatások teremtik mindkettőt, s ami ártalmára van az egyiknek, árt a másiknak is.

Abból pedig, hogy a kultúrák genetikailag meghatározottak, az is következik, hogy nem adhatók át egyszerű tanulási folyamattal más ember-típusnak, mint az ismeretek, mely utóbbiakat minden faj saját örökletességei szerint illeszthet szellemi világába.^×

____________________________________________________________________

^×Bár, azokat se mindig. Mint a primitív népek és a fehér fajta kultúrájának és civilizációjának találkozása példázza, az örökletességek nagy eltérése esetén az ismeretek átétele a primitívebb faj kipusztulását eredményezheti. Úgy tűnik tehát, hogy egy bizonyos biológiai fejlettségi fok csak bizonyos mennyiségű és minőségű ismeretanyag beillesztését teszi lehetővé káros következmények nélkül.

____________________________________________________________________

A kultúra viszont, mint öröklött tulajdonság, csak vérkeveredés útján lenne más fajoknak átadható, ami viszont - mint láttuk - mindig együtt jár a kültenyésztettség növekedésével, azaz a kultúra hanyatlásával. Ebben, a fajhoz (rasszhoz) kötött kultúra-átadhatatlanságában rejlik a (Duke által más összefüggésben felvetett) NAGY PARADOXON lényege, egyszersmind humán vonatkozásban a "rasszizmus" értelme és fajvédelmi jelentősége, ami rávilágít az amerikai "melting pot" (olvasztó tégely) elmélet totális csődjére és értelmetlenségére.

Ez azonban sokkal nagyobb horderejű felismerés, mint azt első pillanatban gondolhatnánk. Tokay ennek társadalmi jelenségeit így foglalja össze:
"Érezzük, hogy történik valami nemzeteinkkel, népeinkkel, valami, aminek lényegét nem tudjuk a történelem eseményei alapján értelmezni, ami sokkal mélyebbről determinálja életünket, mint hogy azt a gazdasági viszonyok változásai okozhatnák.
A mélyreható változás az emberi individuumok magatartásában jelentkezik. Olyan emberi magatartást formáló erők működése észlelhető, melyek társadalmi életmenetünk rendjének, összetartó pilléreinek szétrombolására törekszenek. E hatóerők a közvélemény, közfelfogás, közerkölcs és közízlés megváltozásain keresztül működnek elsősorban. Eddigi eszményeinkben való hitet, tekintélyi elvet és általában mindazt megrendíteni törekszenek, ami eddig irányt szabott a fehér emberfajta gondolkodásmódja és érzelemvilága fejlődésének. Arra igyekeznek kényszeríteni e hatóerők, hogy szakítsunk szellemiségünk egész szerves múltjával. Azzal a múlttal, mely közeli és távoli elődeinknek egykor jelene volt és amelytől éppen ezért fajtánk élet-lehetőségeinek jövő sorsa is felbonthatatlanul függ. Ha hagyjuk magunkat megfosztani mindattól, ami szellemiségünknek éltető eleme és figyelmünk testiségünk igényeire redukálódik, máris az életnívó rendkívüli csökkenésével kell számolnunk.
Mert, ha egy magasabbrendű társadalmi rend helyett egy alacsonyabbal is beérjük, ha egy emelkedett erkölcsiség helyett egy alantast fogadunk el, ha az ízlés egy fejlettebb foka helyett egy durvábbal is megelégszünk, az az életnívó leszállását jelenti akkor is, ha a testi jólét minden kívánalmát kielégítjük is.

Ma a tömegember a kortípus. Ez a típus hatalmasodott el a szellemi élet munkaterületein is. Ez a hangadó a szerkesztőségi asztaloknál, a parlamenti padokban, sőt a miniszteri bársonyszékekben is.
A technika virágzása idején az érvényesülésnek nagy előnye a gátlástalanság, és ezen a téren az elmélyülő szellemiség, a jól megalapozott, széleskörű műveltség, a kifinomult érzelemvilág mindig hátrányban van. Az igazi zsenik természetes különállását különcködéssel akarják leutánozni a szellemi élet és tarzánjai, akiknek még a szellemiek terén is az erőszak a fegyverük. Az ő szereplésüket művészetben, tudományban, politikában a dekadencia kíséri, melyet divatossá igyekeznek erőszakolni. Szellemi életünk válságát semmi sem jellemzi jobban, mint az, hogy a művészetben, politikában, vagy a sajtóban értelmetlen dolgok válnak divatossá. Az intellektuális nihilizmus kortünetté nőtte ki magát.

Sajnos, Duke nem láttatja ilyen mélységben ezt a kortünetet. Ö elsősorban a felszíni jelenségekről ír. Ezek mélyebb analízise céljából ezért ismét Tokay László hoz kellett folyamodnunk, aki sorait ugyan hatvan éve vetette papírra, de mintha napjaink kórképéről írna, szólna a XXI. század ébredő magyarságához.

8. A Másság két arca - A) A színes áradat

"Anélkül, hogy ennek jelentőségét a társadalom felismerte volna,
elmúltak azok az idők, amikor még Amerika népének
a nem nyugati civilizációhoz tartozó részétől elvárták,
hogy asszimilálódjon a (fehér) többséghez.
A jövőben a fehér többség fog asszimilálódni hozzájuk."

David Duke könyvének "The Rising Tide of Color" c. fejezetében idézi Martha F. Riche, a Clinton kormányban a Bureau of the Census igazgatójának fenti, a fehér amerikaiakhoz intézett örömittas szavait. Figyeljük meg jól, miként lelkendezik egy zsidó a fehér faj hanyatlásán és invokálja a színes uralmat. A többit majd illesszük ebbe a keretbe.

Az alábbiakban ugyanis arra keresünk választ, mi vezetett Amerikában a világtörténelem leglátványosabb, leggyorsabb kulturális összeomlásához.

Mint arra már az előzőkben rámutattunk, az etnikai keveredés eleve az öröklöttséggel összefüggő kultúra meggyengülésével, alászállásával jár. Most Duke gondolatmenetét követve és kiegészítve megpróbáljuk kinyomozni, hogy milyen erők és szándékok állnak az amerikai viszonylatban is gyors etnikai keveredés és fajhígulás mögött.

Elöljáróban meg kell állapítanunk, hogy Amerika "forgatókönyvébe" mindaz, ami történt és történik eleve bele volt kódolva. Bele került, mint időzített genetikai bomba abban a pillanatban, amikor az első rabszolga szállítmány Amerika földjére érkezett, amikor a "paráználkodás tilalmára" vonatkozó parancsolatot megszegve elkezdődött a fehér, néger és indián fajták vérkeveredése.

Az 1960-as évek közepéig az USA lakosságának még közel 90%-a fehér volt. A XX. század elején a bevándorlók zöme, ha nem is anglo-saxon, de legalább európai fajta típushoz tartozó volt , akik két generáció alatt teljesen asszimilálódtak az anglo-amerikai kultúrához - írja Duke. (Hogy ez hogyan értendő és mit jelent, arról korábban már szóltunk!)
Azóta, az akkori közállapotokhoz képest Amerikában is döbbenetes változások mentek végbe. Megváltozott a városok, települések képe, az utca emberének kinézete, mentalitása - mintha egy más faj árasztotta volna el a világot.^x A korábbi, csak fehérek lakta városrészeket sok helyen elözönlötték a négerek és a főleg mexikói félvérek. Az ápolt előkerteket felverte a gaz, a házakról mállik a vakolat, mindenütt rendetlenség, piszok, ápolatlanság uralkodik. "Amint áthajtottam a hajdani iskolámhoz vezető úton - írja Duke - durva arcvonású négerek álldogáltak csoportosan leépült autók körül és ellenséges pillantásokkal méregették a környékükön áthaladó, számukra idegen fehér embert."

____________________________________________________________________

^x1990 után nálunk is, mintha a föld alól jöttek volna elő, jelent meg a városok közterületein egy vizenyős, hülye tekintetű, rágógumizó, hátra csapott baseball sapkát viselő, fülkarikás, gengszter-kinézetű söpredék. Hol voltak korábban, nem tudjuk. Ezeknek más az értékrendjük - még az sem biztos, hogy van-e egyáltalán -, "kultúrájuk" egy internacionális szubkultúra. Fentebb kimutattuk, hogy a fajt önálló kultúrája is jellemzi. Ez pedig azt jelenti, hogy egy más faj alakul a szemünk előtt, melynek már alig van köze népünkhöz. Lábjegyzetben jegyzem csak meg, mint hipotézist, hogy úgy tűnik: fajtánkat nemcsak a köztünk élő, szapora és évezredes beltenyésztettsége folytán erős genetikai átörökítő képességgel rendelkező cigányság, zsidóság valamint a betelepülő idegenek veszélyeztetik, hanem ez a köztünk élő, elkorcsosult, magyarságtól és kultúránktól idegen, korcs réteg is.

____________________________________________________________________

Ez a liberális fél-állat már a tökéletesen agymosott, degenerált tömegember "sikerült" példánya.
Szerencsére még nem ilyen a magyarországi lakosság, de intő jel kellene legyen, hogy az alászállt ember ezen elrémítő példányát éppen nálunk, a 2002. évi budapesti "diáksziget-rendezvényen" kapták lencsevégre. Nem csak hajviseletén, hanem tekintetében, arcvonásain is viseli az elbutulás jegyeit.
Az alászállás stációin innen már csak az állatkertbe vezet az út.

Duke leírja, hogyan denaturálódott a szétáradó szubkultúra hatására gyermekéletének színtere, Gentilly Woods. Én ugyanezt kellett tapasztaljam szülővárosomban, az északi hemiszféra túloldalán, egészen más politikai környezetben, és ezt láttam szomorúan négy évtizeddel később Cleveland-ben is, ahol egy barátom végigvitt autóval azon a valaha kutúrált, szinte csak magyarok által lakott városrészen, melynek a Buckeye Road a gerince. Ma már alig lakik magyar arrafelé. A kertekben méteres dudva, az utakon feltöredezett aszfalt. A foghíjas utcasorokon, rikító tarkára pingált, vagy éppen összedűlni készülő házak előtt szerecsen semmittevők támasztották a falat, és az útszéleken roskadozó autók nagy részét akárcsak roncstelepről mentették volna ki. És az egész leépülés azzal kezdődött, hogy pár évtizede valaki eladott egy ingatlant egy négernek. Mint ahogy nálunk is így kezdődik egész falvak, városrészek elcigányosodása és tönkremenetele.

Ugyanez a kép tárul elénk, ha Duke visszaemlékezései helyett a saját, honi képes albumunkat lapozgatjuk. Mert "büszkén" kijelenthetjük: "országalapító" István király óta megvan nekünk a saját jól bevált módszerünk arra, hogy lehet fajunkat eredményesen pusztítani, nem szorulunk idegen példázatokra. És ez talán érzékenyebb húrokat érint meg mindenki szívében, mintha távoli földrészek és idegen nemzetek vajúdását látja.

Mi törölte el azt kultúrát és nemzetet - általánosan fogalmazva: "világot"-, amelyet országunk feldarabolása, két világégés, a kommunista hatalomátvétel és a levert szabadságharcot követő terror képtelen volt eltűntetni? Mert az igazi nagy változás - ahogy visszaemlékezem - csak a '60-as évek elején következett be. Mi történt akkor? Csak a mi "vasfüggöny" mögötti világunk változott-e meg, vagy itt is egy materialista értékrendű társadalmakat sújtó világfolyamattal állunk szemben?
Mint rövidesen látni fogjuk, ez utóbbiról van szó, de e folyamat lényegi felvázolásához ismét visszatérek szülővárosomhoz.

A hatvanas évek elején kezdtek mindenütt feloldódni a régi városmagok és civitások. Ékeket verve a zárt lakóközösségekbe, hatalmas tömegeket telepítettek a belvárosokba. Mondhatnánk azt is, hogy hatalmas tömegeket vonzott a városokba a munkahely, a koncentrálódó ipar, de ez csak féligazság, mert e tömeges vidéki bevándorlás mögött központi politikai szándékot gyanítani nem alaptalan feltételezés. Ugyanis nemcsak munkás tömegek áramlottak a városokba, hanem olyan etnikumok is, melyek fogalmilag nálunk is a munkával hozhatók legkevésbé kapcsolatba.

Szülővárosomat, Debrecent, és a többi vidéki városunkat is valósággal elözönlötték a korábban a perem-területeken élő cigányok. Ezek gyerekkoromban - kommunizmus ide, vagy oda - a belvárosba csak szombat délelőtt jöhettek be. Lakni meg éppen nem lakott benn egy sem. Osztálytársaim között, iskolánkban nem lehetett cigány gyereket találni mutatóban sem. Attól a pillanattól azonban, hogy megnyíltak előttük a városkapuk, a mi számunkra megszűnt a közbiztonság. A tejes kislány már nem tehette le hajnalonként az ajtók elé a reggelihez valót, és mi sem hagyhattuk többé a sarki bolt előtt az üvegekben a tejért járó pénzt, mint korábban. Az utcai virágágyásokból barbár kezek kitépték a virágokat, a korábban tiszta utcákat lépten-nyomon undokságok éktelenítették...

De, illesszük tovább a mozaikképeket.

Természetes, hogy az élet kulisszáinak ilyen viharosan gyors átrendezése mindenütt félelmet gerjeszt az emberekben. Fel sem kell tennünk a kérdést, hiszen egyértelmű rá a válasz: ezek a folyamatok sehol sem a társadalom jóváhagyásával, pláne nem spontán mennek végbe, hanem törvények által ösztönözve, kikényszerítve. Törvények, a városi magisztrátusok korrupciója, vagy megalomániája - és mindezek mögött a pénzügyi-gazdasági érdek tette lehetővé az óriási, hazától, nemzeti kultúrától hatalmas tömegeket elidegenítő metropoliszok kialakulását. Ezeket a városokba özönlő tömegeket törvények erejével és kultúra-ellenes városrendezési tervekkel "emancipálták" városi lakosokká. Megszokott életrendek, társadalmi kapcsolatok, biztonságot nyújtó szomszédsági közösségek robbantak szét. Városrészeket romboltak le, hogy helyükbe tradíciótlan lakótömböket emeljenek. Debrecenben ekkor rombolták le a város-magot, a Vár utca, Füvészkert utca, Darabos utca környékét.

Debrecen "modernizálása" jó példa arra, hogy lehet egy civitást szétrombolni, embereket lelkileg földönfutóvá tenni szülőföldjükön azáltal, hogy elpusztítják kultúrahordozó környezetüket. Képünk ezt a békeidőben elkövetett pusztítást mutatja. A debreceni Nagytemplom szinte egyedül áll a város kellős közepén, mint pusztában a gémeskút. Körülötte a ledózerolt, földdel e gyenlővé tett régi városmag...

Szülővárosom régi lakói ezekben az években szóródtak szét, s költöztek el véglegesen Debrecenből. Akik maradtak, azokat szociálpolitikai szempontokat követve a perem-városokban épült lakótelepekre költöztették át. Akkor még előírás volt - talán még ma is az -, hogy minden lakótömbbe legalább egy cigány családot kellett telepíteni. Hadd emancipálódjanak, mi meg hadd szokjuk őket. Hát, volt is mihez hozzászokni, mert ezek rövidesen a környék rémeivé váltak. Szétvert, leszerelt és ócskapiacon részletekben értékesített lakások, felszedett parketta fájából lakásban gyújtott tábortüzek döbbentették meg nemcsak a lakóközösségeket, hanem a hatóságokat is. Előfordult olyan eset is egy ilyen "kényszer-lakótelepen", hogy a cigány család az emeleti lakásba vitte fel lemészárolni a lovat. Ilyen körülmények között a régi társadalmi kapcsolatok természetesen már nem tudtak regenerálódni, de újak sem alakulhattak ki. A városok lakótelepekké, alvóvárosokká degradálódtak. Ahogy változott a világ és oldódtak fel a civitások, úgy váltak egyre közönyösebbé, magukba zárkózottabbakká az emberek. A gyerekek arcáról eltűnt az a nyíltság és életvidámság, aminek hiányát Duke is meglepődve észlelte az amerikai gyerekeken, a régi fotókat nézegetve.

Aki pedig nem bírta ezt az átmeneti szállássá vált a városi életet, elmenekült - mint mi is tettük. Több évszázada egyazon városban - nem egyszer ugyanabban a házban - lakó emberek váltak hontalanná saját szülőföldjükön.

A lakóhelyéről kiüldözött városi lakosság sorsában osztozott, a szintén kiüldözött, vagy elvándorlásra, "ingázásra" kényszerült, földjétől megfosztott vidéki lakosság is. Az ő kálváriájuk talán még tragikusabb volt. Ez volt a mi igazi, belső " Trianonunk ".

Amerikában szintén hasonló folyamat játszódik le, mely mögött ugyancsak kormányzati politikai szándék mutatható ki. Már John. F. Kennedy elnöksége alatt - részben az ő kezdeményezésére és támogatásával - megtörtént az a mintaper, amely legalizálta az első néger-fehér vegyesházasságot. Ő indította el azt a szegregáció-ellenes programot, ami azután utóda, Lyndon Johson alatt teljesedett ki és tart mindmáig.

L. Johnson elnöksége idején (1963-69) három gyökeres változást vezettek be (Figyeljük meg a párhuzamosságot a liberális és marxista materialista társadálom-szervezés között!):

1) elkezdték az iskolák és a lakókörzetek erőszakolt etnikai keveredését;
2) az adófizetők terhére a bevezették a törvénytelen (túlnyomó részben kisebbségi) gyerekszülések pénzügyi támogatását;
3) félretéve a korábbi amerikai bevándorlási törvényeket, a nem-európaiak bevándorlását elősegítő bevándorlási politikát vezettek be.

És mindezt ott is az amerikai fehér többség akarata ellenére!

Ostobák lettek volna hát azok, akik ezeket a folyamatokat elindították, vagy csak nem számoltak a következményekkel?

Nem ostobák voltak, sem tudatlanok, hanem a pénzügyi világhatalmat megszerző istengyilkos nép parancsait hajtják végre egy ördögi tervet követve mind a mai napig. Nagyon is jól átgondolt - ma már biztosan állítható, hogy nemzetközileg is összehangolt - programot hajtanak ott is, itt is végre. Ennyi hasonlóság és időbeli egybeesés ugyanis nem lehet véletlen. E programok hatását tekintve azt kell mondanunk: ezek kiötlői közönséges gazemberek és nemzet-gyilkosok, és ezen ítélet alól e programok alsóbb szintű végrehajtói, a parancsra, fizetésért hazát, nemzetet árulók sem menthetők fel teljesen. A tudatosság mellett szóló egyik legfőbb bizonyíték, hogy ma, amikor már napnál világosabb kellene legyen a világ vezetői előtt, hogy a kultúrák, fajok összekeverése beláthatatlan katasztrófa helyzetbe sodorta a fehér fajt és leállította fejlődését, akkor ezt a degenerációs programot egyenesen integráns részévé tették az Új VilágRend-ként elhíresült Bush doktrínának (aminek kidolgozója ugyan, mint láttuk Kalergi volt, de gondolati magva már ott van az emberiség kiirtásának zsidó programjában, az Ótestamentumban. (Móz.IV.33, 52-53; V.7, 16, 22-23. - bővebben: Erdélyi-Erdey D. Zoltán: Zsidókereszténység - világvallás egy faj szolgálatában)

Ennek szellemében alakították át Amerikában a bevándorlási politikát. Ellentétben a megtévesztő kérdőívekkel, a képzettség és szakmai gyakorlat ma már szinte semmit sem számít. A "családegyesítés" ürügyén akár analfabéták, bolondok, vagy HIV-pozitív személyek is letelepedhetnek az USA-ban, miközben minden eszközzel igyekeznek visszaszorítani az európai bevándorlást.
Ma már a legális és illegális bevándorlók 95%-a nem fehér ember. Még az ún. szakképzett bevándorlók többsége is a harmadik világból érkezik. Az egyetemi kinevezéseknél az amerikai születésű professzorok szinte minden államban hátrányt szenvednek a nem amerikai és nem fehérbőrű pályázókkal szemben, mert "a főiskoláknak teljesíteniük kell a kisebbségiek alkalmazására vonatkozó előírásokat". Főiskolákon a nem fehér tanulók eleve 1-2 ponttal jobb jegyre számíthatnak hasonló teljesítményt esetén, mint a fehérek.

Ez a színes áradat 1996-ban 94.97 milliárd dollárjába került a fehér adófizetőknek. Óriási pénzeket emésztenek fel a szociális kiadások, segélyprogramok, melyeknek egyetlen "áldásos" hatása, hogy a bevándorlás, valamint a nem-fehér helybeliek és bevándorolók magas szaporodási rátája következtében a fehér lakosság 30-40 éven belül kisebbségbe kerül saját hazájában. Ezekkel a társadalom lumpen rétegét és annak ingyenélését támogató egyre hatalmasabb szociális kiadásokkal tudják biztosítani, hogy ez a csőcselék had egyelőre még nagyjából nyugton van, kivár és még nem kezdte el tömeges méretekben követni a korábban idézett felhívást. De vajon meddig tart ez a se béke, se háború állapot?

Látható mindenesetre, hogy Amerika ugyanolyan nagy bajban van, mint mi. Ők is lázasan keresik a megoldást, s hogy nem nagy eredménnyel, azt az is mutatja, hogy Paul Ehrlich bestseller könyve, a Population Bomb (Népesedési bomba) a gyermekek nemzéséről való önkéntes lemondást ajánlja megoldásként - éppen annak a rétegnek, amely nem valószínű, hogy valaha is egyetlen példányt elolvas ebből a könyvből!

Másfelől, szembe kell néznünk azzal a ténnyel, hogy ez az extrém szaporodás a négerek, valamint az Amerika déli államait elözönlő, azokat történelmileg saját területüknek tekintő (!) mexikói illegális bevándorlók részéről ugyanúgy nem teljesen spontán folyamat, mint nálunk a cigányság szaporodása és területi orientációja. Sőt, egyre inkább tudatos folyamattal állunk szemben, melyre a liberális szociálpolitika "rájátszik", s melynek célja, hogy a fajtaidegen népelemek "túlszaporodva" a többségi nemzetet, kiszorítsák azt hatalmi helyzetéből. Itt tehát meggyőzésről, önkorlátozásról szó sem lehet. Számunkra ezért nem is így vetődik fel a kérdés, hanem úgy, hogy el kell e nekünk ezt viselni, együtt kell-e élnünk ezzel a problémával, mint az influenzával, várva az előre megjósolható végkifejletet - vagy ha nem, akkor mi lehet a megoldás?

Duke maga is biztosra veszi, hogy ha nem sikerül megoldani ezt a feszítő társadalmi problémát, annak Amerika (USA) szétrobbanása lesz a vége. Tegyük hozzá: a négereknek ez is a célja! A fehér faj kultúrájának lerombolását célzó törekvéseik pedig támogatásra találnak a másság másik - rejtett - arcát képviselő liberális hatalmi kör részéről.

Nálunk hasonló a helyzet. Az időtől megoldást mi sem remélhetünk, csak a probléma súlyosbodását. A cigány szeparatizmus veszélye napról-napra nő és tömeges asszimilációjuk a már említett okok miatt nem várható, de nem is lenne kívánatos. Túlszaporodásukat a magyarság rovására csak törvényi úton lehetne szabályozni - ameddig erre egyáltalán még lehetőségünk van. Mert már a 24. órában vagyunk ezzel a kérdéssel kapcsolatban is.

Az Amerikát sújtó másik probléma, az egyre erősödő fajidegen bevándorlás. Duke világosan rámutat: a multi-kulturális állam eszméjét csak erőszakkal lehet a társadalmakra kényszeríteni. Kanadában, Angliában, Franciaországban, Németországban és Olaszországban végzett közvélemény kutatások szerint a lakosság erős ellenállást mutat a bevándorlás minden formájával szemben. Az illető liberális bábkormányok viszont mindenütt a közakarattal ellentétes politikát folytatnak, a "szabadság" nevében. Kinek, minek a szabadsága ez? - senki sem tudja. Csupán egy dolog bizonyos: igazi szabadság csak a lényegében egy fajtájú társasközösségben valósulhat meg, mely természetes vágyai és öröklött értékrendje szerint élhet.

A fajtaidegen bevándorlás, jóllehet, nyelvi korridorunk miatt minket kevésbé, de relatíve kis népességünk miatt mégis érzékenyen érintő kérdés. Különösen félelmetes távlatot ad ennek a "hozzászoktatás" céljából nemrég köztudatba dobott, erre vonatkozó 1,5-4 milliós bevándorlási kormányzati irányszám. A tradicionális nemzetpolitika fontos célja ezért, hogy még időben felélesszük a társadalmi ellenállást ezzel a liberális migrációs politikával szemben.

9. Zárszó

Történelmünk e lezáruló szakaszában emberlétünket három, megoldhatatlannak tűnő konfliktus veszélyezteti: az emberi faj túlszaporodása, a természeti erőforrások beszűkülése és kimerülése, és egy társasközösségeken élősködő faji kisebbség kizárólagos világhatalomra törekvése.
Ebben a körben, nem egyforma súlyú problémákkal szembesülve, mindenki egyénileg és kollektíven hordja a maga keresztjét. Az ökológiai válság az egész világot sújtja. A nemzetgazdaságok teljesítményeinek jelentős részét nemzetidegen célok finanszírozására fölözi le e a világhatalmát építő zsidóság. Miközben pedig a nemzetek kultúrájuk roncsait mentik, az őket elözönlő harmadik világ bevándorlói reménytelenül keresik helyüket a jólét társadalmaiban, melynek csak csillogásából részesünek, de a civilizáció és kultúra fejlődéséhez az ő fejlettségi szintjükön nem képesek hozzájárulni. Önazonosságukat és létük értelmét vesztett, szánalmas emberek, akiknek tömegindulata - maguk sem tudják ki és mi ellen - a jóléti társadalmak megingása esetén pusztító viharrá válhat.

Mert a világot nemcsak a zsidó szupremácia fenyegeti, hanem egy ennél nagyobb és globálisabb aránytalanság is: az emberi faj szupremáciája .

A Föld tűrőképessége is a végéhez közeledik és az Élet nem fogja tűrni, hogy létét veszélybe sodorja egy túlburjánzott sejtje, az emberi faj. Mi azt mondjuk: minden nemzetnek joga van a független, teljesítőképessége szabad kifejtését biztosító élethez. A Föld azt mondja: egyetlen fajnak, egyetlen életformának sincs több joga az élethez, mint a másiknak.

A túlnépesedés kérdését minden országnak egyénileg kell megoldani, csak az ehhez nyújtott segítség és az alapelvek kidolgozása lehet nemzetközi. Ennek a kérdéskörnek része a világ majdnem valamennyi országát érintő etnikai feszültségek kérdése. Ezeket nem lehet megkerülni. Sem nálunk, sem máshol. Azt mondjuk, hogy az egészséges környezethez való jog általános alapjog., Vonatkozik egyénre és társasközösség egészére egyaránt. Ebbe beletartozik a lelki egészséghez való jog is.

Fizikailag és mentálisan egészséges ember, csak egy nagyjából sértetlenül működő ökoszisztéma részeként, genetikai öröklöttségének megfelelő társadalmi és kulturális közegben képzelhető el. Ha békét, biztonságot akarunk a földön, ezt kell biztosítani mindenkinek. Ha létünknek valamilyen értelmet akarunk adni, ha létjogosultságunkat ezen a világon igazolni akarjuk, akkor azt kell mondanunk: az Ember hivatása egyedül és kizárólag ennek a harmoniának és egyensúlynak a megteremtésében, a földi Élet egységének védelmében áll.

Ebben a kérdésben nem lehet a lehetetlenre hivatkozni. Ha ez lehetetlen, akkor csak egy lehetséges marad: megássuk a sírunkat. Akkor nem lesz béke. Akkor harc lesz és folytatódik az alászállás.

Mennél távolabb kerülünk Ős-Istenünktől, annál mélyebbre.

Milyen lesz ez a harc? Kétfrontos. Egyik fronton az emberiség fog szembe kerülni Istennel, pusztítva vizet, földet, levegőt, saját létalapját. Ez a harc már ma is folyik. Minden nap egy vesztett csatát hoz számunkra. Ebben a harcban még ütközeteket sem nyerhetünk, nem hogy háborút.

A másik fronton viszont az emberi fajok fognak összecsapni. A III. évezred már nem a nemzetek, hanem a fajok háborújának évezrede lesz. Amerika erre készül fel. A világ irányító központjaiban már megadták a sarokszámokat. Kétmilliárd ember. Ennyi maradhat a földön, hogy fenntartható legyen a jóléti társadalmak életszínvonala a következő évszázadban is.

De nem lesz fenntartható. Olyan totális háborúra számíthatunk, melynek végén nem marad ember a földön, csak állat. Az ember, aki nyomorultul túléli ezt az apokalipszist, az is állattá lesz. És akkor majd béke lesz. Mert a Föld békét akar ! Minden áron. És nem érdekli az ember kicsinyes önzése, nem érdekli, hogy vele, vagy nélküle, mert nagyobb, sokkal nagyobb tétről van szó: az Élet megőrzéséről. Teremtett egy fajt, hogy segítségére legyen ebben, de az ellene fordult, gyarló módon kijátszva törvényeit, mert uralkodni akart és nem szolgálni. Pedig megmaradásunk egyetlen esélye az Ősi Törvény szolgálata.

Évmilliókig működött a földi Élet nélkülünk. Több millió életforma népesíti be világunkat. Közöttük csak egy az intelligencia hordozója bár ez sem bizonyos. De az bizonyos, hogy az intelligencia az Életnek csak egy nagyon periférikus és egyáltalán nem esszenciális megnyilvánulása. A tudósok feltételezése szerint sok százezer életet hordozó bolygó közül egyen, ha előfordul. Ebből pedig sokkal inkább az intelligencia életellenes jellegére következtethetünk, sem mint annak valamiféle privilegizált állapotára. Ne legyünk tehát önhittek. Isten nélkül, Törvényei ellenére nem fog menni a dolog, de azokkal szinkronban könnyedén.

Nagyon borotvaélen táncol ma már az emberiség. Nyersanyagainkat, energia-készleteinket elherdáltuk. Fogyasztói társadalmunk felpörgetett gazdasága két végén égeti életünk gyertyáját. A kollektív őrület, a pocsékolás apotheózisát éljük, s mindezzel szítjuk a világon a faji ellentéteket, gerjesztjük a kielégíthetetlen vágyakat.

Népünk, mely évezredeken át megértette és követte a Föld szavát, ma szintén Mammonnak hódol. Isten képét pedig nem lehet úgy viselni, mint egy párttagkönyvet: ha akarok elmegyek a gyűlésre, ha akarok, nem. Ha mi, magyarok, őseink teljesítménye alapján joggal vagyunk büszkék arra, hogy a teremtő Isteni Akarat szkíta fajtánkat a Tudás Népévé emelte, hozzánk küldvén le az emberiség nagy tanítóit, hogy általuk hozzájárulhassunk a világ legelső civilizációinak megteremtéséhez, lehetővé téve a magyarság számára, hogy a tudás és emberi találékonyság számtalan áldásával gazdagítsa világunkat, az írás feltalálásától a holográfiáig, akkor minden nemes magyarnak elsősorban kötelessége felkelni ezen értékek védelmében!

Mik ezek az értékek és hogyan védhetjük meg azokat?

A legfőbb érték, amit meg kell védenünk: önmagunk. Nemzetünk, kultúránk, értékrendünk, tradícióink, magyarságunk, nemzeti életterünk és benne a gondjainkra bízott élővilág. Ultra posse nemo obligatur - tehetségünkön felül természtesen mi sem vagyunk kötelezve, csak annyiban, hogy támogatnunk kell más népek hasonló törekvéseit is. De ebben minden benne van.

Benne van nemes fajtánk bárhol a világon, egyedileg, darabonként, számbavéve. Nincs felesleges emberünk, nincs pótolható emberünk. Nincs akiről lemondhatnánk, akit kihúzhatnánk a névsorból! S mégis: ma nekünk van relatíve a legnagyobb leírt nemzeti emigrációnk, és évről-évre ifjúságunk színe-java fog vándorbotot és megy el innen a világ más tájaira, nem tanulni, hanem megélni és elveszni a nemzet számára!

Benne van örökül kapott ősműveltségünk, ősi hitünk és erre épült, a modern világ követelményeihez igazítható értékrendünk és szép, ősi kultúránkat, hagyományainkat képviselő tárgyi és szellemi világunk, amit a kommersz rikító díszleteivel, ránk nem illő vásári jelmezeivel, bálványaival cseréltünk fel. Természetjogban gyökerező ősi erkölcsrendünket azt megcsúfoló zsidó törvénykönyvekre, táltos-napkeresztény hitünket bálványimádásra, értékeinket talmi csillogásra, hagyományainkat folklórra, vásári mutatványokra, kultúránkat quiz-műveltségre cseréltük s hazánk szent földjét felparcelláztuk, hogy darabonként áruba bocsáthassuk, hadd forogjanak sírjukban őseink, akik vérüket ontották érte valaha!

Mi folyik itt? Milyen átok szállt reánk?

Annak a harcnak, ami most kezdődik, első lépése a felébredés, azaz népünk tudati mozgósítása és ráébresztése a reális veszélyre. Sokan - talán azok közül is, akik most e sorokat olvassák - valami ködös, nem kézzelfogható veszélyre gondolnak, hiszen közvetlen környezetükben látszólag minden jól megy. Van biztos munkahely, a gyerekek nőnek, az egyik, már végzett, s most dolgozik és jól keres, a másik főiskolára készül, a család, ha sok munkával és takarékosan, de megél, a kocsit éppen most tankoltuk fel, és ha minden jól megy, jövőre talán sikerül lecserélni stb.

De - bár hihetetlennek tűnik - mindezen relatív biztonság és kiszámíthatóság már ma is a múlté, csak nem vagyunk hajlandók tudomásul venni. Munkahelyünk egy külföldi cég ide-oda települgető leányvállalatánál máról hol-napra megszűnhet, a nagyobbik, egyetemet végzett fiú igaz, hogy Angliában dolgozik, de kuli munkát végez (golfpályát nyír) és teljes a család tanács-talansága a kisebbik gyerek pályaválasztásával kapcsolatban. A viszonylag magas jövedelemből a számlák kifizetése után alig marad valami, a kocsit jövőre csak az örökölt szülői ház árából tudjuk lecserélni és - amivel senki sem számol - egy ma megvásárolt sokmilliós autót már nem lehet "kifuttatni", mert tíz éven belül a világot átrendező energia-és ökológiai válság sok, ma még értéknek tartott dolgot, drága autót értéktelenné, ócskavassá devalvál...

A riadó-kürtöket már egyre többen fújják. Arról az oldalról is, ahonnan nem is várnánk. A J. Carter elnök kezdeményezésére a '80-as évek elején kidolgozott Global 2000 világmodell előrejelzései alapján már folyik a világ átrendezése és a perspektivikusan is működőképes régiók - így hazánk! - felszabadítása az ökológiai katasztrófa menekültjei számára .

Ebben a keretben kell tehát tervezni jövőnket, vizsgálnunk, újra mérlegre tennünk és átértékelnünk sok liberális téveszmét és ködösítést, melyeket a faj, a nemzet és a kultúra fogalom-köréről igyekeznek belénk sulykolni még a szavak fogalom-tartalmának eltorzításával is.

Mit tehetünk mi, magyarok, ebben az egyre ellenségesebb világban? Tudomásul kell venni: időzített bombákon ülünk. Ketyeg az ökölógiai bomba, utolsó perceit méri a demográfiai időzített bomba és a világhatalomra törő erők az őket is fenyegető idő szorításában utolsó simításaikat végzik az emberiség ellen bevethető genetikai bombáikon. Mindezen nincs hatalmunkban változtatni.
De azon igen, hogy mindeközben, csendben, észrevétlenül kihúzzák lábunk alól a földet, holnapi megélhetésünk egyetlen alapját, hogy - mint minden természeti erőforrást a világon - azt is a zsidó világkirályság hatalma bázisát képező néhány állam magas életszínvonala biztosítására fordítsák.

Erre kell mindenkinek rádöbbenni. Mert ez már nem a jövő, hanem a jelen! Önvédelemre pedig csak az éberlét állapotában mozgósítható a társadalom.

Reménykedni, hogy nem lesz háború, hiú ábránd. Már benne vagyunk a sűrűjében! Mi Békét akarunk. De nem minden áron, nem pusztulásunk, megnyomorodásunk, nemzetünk széthullása árán! Ennél szebb, emberhez méltóbb a hősi halál.
Hadüzenet nincs, hadsereg sincs, tömeges behívások sincsenek - egyelőre. De a harc már folyik. Százezrek menekülnek tőlünk, hozzánk, mindenki helyét keresi a globális felfordulásban. A népességcsere a legújabb népességcsökkentési stratégia. Aki elmegy, meghalni megy el, s aki ide jön, meghalni jön ide. Élet, örök élet, csak a nemzetben van! Aki kilép a nemzet közösségéből, az menthetetlenül elvész. Feloldódik, elmerül. Gyerekei már csak "vendégek a háznál", nem élete folytatói. Kezéből kifolyik minden, átadni semmit se tud, s idegen lesz, éljen bár legmozgalmasabb társas életet, akár saját szülőföldjén. Ennek a háborúnak nincsenek hősi halottai, csak szánalmas áldozatai. Aki pedig nemzetben él, annak sorsát, történelmét magában hordozva, ha meghal is él az. Napkeresztény hitünk szerint csak az ő számukra van/lehet újjászületés egy másik világban.

(Várgesztes, 2002. március 15.)

Erdélyi-Erdey D. Zoltán (f. csíkszentkirályi Andrássy Judit) 1948-ban született Debrecenben, lófő székely eredetű, fölbirtokos-értelmiségi családból, melynek Erdélyi (transzlit. Erdely, Erdei, Erdey), valamint ditrói, keserői, szatmári, bányai, lugosi, székelykocsárdi előnevű ágai székely jogban levő nemességük armális és címeres levelekkel való megerősítését valamennyien nemzeti uralkodóktól: a Rákócziaktól, valamint Bethlen Gábor, Báthori Gábor és Apaffy Mihály erdélyi fejedelmektől kapták a XVI-XVII. században. A család magyarországi ágai a XVIII. században települtek át Erdélyből Debrecenbe és környékbeli birtokaikra (Ebes, Sámson), valamint Zemplénbe (Tarcal). A viágháború után minden vagyonukat államosítják.
Agrármérnök, meliorációs szakmérnök (1975/80 DATE). Az egyetemi tanulmányai elvégzése után Sárospatakra, majd onnan a Dunántúlra költözik. Hat évig talajlaboratórium vezető kutató mérnök, majd főmezőgazdász, városi főkertész, vízmű főmunkatárs, szellemi szabadfoglalkozású környezetvédelmi szakértő, mg. szaktanácsadó és szakfordító (OSzK). Elvett családi vagyonukból semmit sem sikerül visszaszereznie, értéktelen kárpótlási jegyeken kívül tényleges kárpótlást nem kapnak. 1991-től visszavonul, lányuk az agrártudományi egyetem elvégzése után kivándorol.
1999-ben Ébredés Mozgalmat (ÉM) szervez és kidolgozza a tradicionális nemzeti jobboldal (TNJ) nemzetpolitikai programját (2000). Világosan látja, hogy nemzeti megújulásra csak judaizmustól mentes nemzeti vallási alapon van lehetőség, ezért az Ébredés Mozgalmat 2003-ban vallási alapra helyezi. Grandpierre K. Endre magyarság-kutató történész és Dr. Badiny Jós Ferenc sumerológus professzor hitújítási kezdeményezését folytatva az ÉM 2003/051 sz. elvi határozatával újjáéleszti ősi magyar hit táltos-manicheus napkeresztény egyházát, melynek élére a nemes magyar nemzetet képviselő Ébredés Mozgalom a 2003. évi dobogókői téli napfordulói Táltos Szeren Koppány nembeli Karaul Horváth fia János György táltos és Aranykopjás Fővezér személyében nemzeti főtáltost választ.
Tradicionális létszemléletű, nemzetpolitikai tárgyú, nemzeti ébredést segítő írásai a '90-es évek közepétől jelentek meg hazai és külföldi nemzeti lapokban. Publikált dolgozatainak egy részét a Sub rosa - Magyarok, tinéktek szólok... és Faj és nemzet - A nagy paradoxon című esszé-kötetében foglalta össze az ezredfordulón. A Napkeresztény hitvallás, valamint az egyház enciklikáinak, majd 2006-tól honlapjának szerkesztője.

Az Erdélyi-Erdey család leszármazási táblázata