1723.I.

A

s
ö
t
é
t
s
é
g

Badiny Jós Ferenc: A Felső Világ Üzenete

k
o
r
á
b
a
n

c
s
a
k

N
a
p
i
s
t
e
n

a
r
c
a

é
s

a
z

I
g
e

f
é
n
y
e

v
i
l
á
g
í
t

Január 1. napja nem egy "új év" kezdetét jelöli; ünnepelte azt népünk a téli napforduló, a Fény születése napján, vagy Tavaszünnepünkön, az igazi új év kezdetével, de ez a hivatalos, zsk. naptár szerinti évkezdet csak egy nap az év 365 napjából, amilyen az év bármelyik napja lehetne...

Újévi köszöntő

A zsk. naptár szerinti új esztendő második napján Ábel napját jelöli a kalendárium. Az emberiségtől elválasztott földönkívüliek történetírása, a Biblia szerint e napon ölt ember először irígy gyűlöletből. Ezzel a tettel a gonoszság megkezdte országlását a földön. Mire kell emlékeztessen bennünket ez a nap?
Arra, hogy a JÓnak erősnek is kell lennie, hogy legyőzhesse a gonoszságot - egyébként nincs értelme a jóságnak, mely Erő nélkül nem más, mint bukásra ítélt gyengeség.
Megmondatott: az igazi gonoszság, a minden JÓ ellen elkövetett egyetemes bűn, megtűrni magunk között a GONOSZt! A bibliai történetnek ez lehet az egyetlen értelmes üzenete minden magyar számára.

Káin népe már vesztét érzi, s félelmében a MÁSság álarcát húzza magára. A MÁS így válik napjainkban egyenlővé a GONOSZ-szal, mely a befogadó népek feletti uralom megszerzése érdekében azt sugallja, sőt: hamis törvényeibe iktatja(!), hogy ellene harcolni, őt megbélyegezni, "kirekeszteni" büntetendő. Pedig, aki idegen, vérségileg, kulturálisan és hagyományaiban, azt nem lehet kirekeszteni, mert az, mint "más", eleve kívül áll a befogadó nemzeti közösségen. SEM ÜNNEPÜNK, SEM ÖRÖMÜNK, SEM BÁNATUNK NEM VOLT SOHA KÖZÖS VELÜK! Kultúrámkhoz nem tettek, mert nem is tehettek semmit. Idegen, élősködő testként élnek köztünk, mint " földönkívüliek".

A zsidó háttér-hatalom meghirdette fajirtó háborúját a nemzetek ellen. Az emberiség gén-hulladékaival árasztják el kontinensünket és leplezetlenül pusztítják Isten teremtett világát, terjesztenek járványokat, éhínséget és alakítják át földünk klímáját, támasztanak háborúkat, hogy eljöjjön a számukra oly igen kedvező zűrzavar vad világa. A világ etnikai és erkölcsi fellazításának egyik fontos gazdasági és politikai eszköze ez, egyúttal jó üzlet, mert minden segítség, amit az általuk felidézett katasztrófák áldozatainak gyűjtenek, az ő zsebüket duzzasztja. A szerencsejáték, a szenvedély-betegségek, a gyógyszerfüggőség és erkölcsi fertő terjesztése, a történelmi hazugságok "iparága", az uzsora és a biztosítás mellé Mammon népének újabb "nagy üzletága" született: a humanitárius segélyezés. Ebből fizetik a nemzetek ellen lázított szolga-hadaikat. "Jótékonysági adományainkkal" önmagunk ellen adunk fegyvert ellenségeink kezébe.

Nemzeti érdekvédelmünk megroppant, és rövid idő kérdése, hogy népünk kisebbségi, szolgasorba kerüljön saját földjén. Már nálunk is terjednek a fajgyalázó vegyes házasságok. Lazul a vérségi kötelék, a vérében keveredett utód elveszíti származás-tudatát, a nemzethez való kultúrális, lelki kötődését és képességeiben, emberi értékében aláhanyatlik. Saját utódait, nemzetségét és nemzetét gyilkolja meg, aki korcsokat nemz!

De már megindult a lelkek forradalma. A Fény Fiai nagy, világ-megújító, lelki-szellemi szabadságharcának küzdelme vár most egy sokszorosan elárult nemzedékre.
E harcban azonban nem politikusok, hanem messze múltba és jövőbe látó táltosok szava fogja vezetnii a nemzetet. Vigyázzátok szavukat!

ZajtiFerenc: A skythizmus és semitizmus harca
(Magyar évezredek -Bp. 1939. )

A zarathustraizmust, Turán-Irán lelkületének igaz értékeit még a perzsák se tudták igazán asszimilálni, annál kevésbé - a médek és a perzsák után immár harmadkézi átvételben - a zsidóság... Bár ún. "Ótestamentumuk" értékesebb tételeit és gondolatait 2. babiloni fogságuk idején éppen a skythaság lelkivilágához tartozó zarathustraizmusból sajátították ki - többé-kevésbé rosszul -, de ezeket éppen sohasem vallották, sőt tagadták. Ami viszont a zsidóság saját alkotásaként mutatkozik, annak tartalma és éle mindig a bujaság kifejezésre juttatása, a kígyó mohósága - és fegyverül használva: az átok mérge volt. Erre jó példa a Dávid-nak tulajdonított CIX. zsoltár, ahol az örök zsidó szellem lövelli ki mérgét az általa elnyelendő nagy-nagy világra."
(Ez a hely nem alkalmas arra, hogy mi is idézzünk ebből a "keresztény" egyházak által sajnálatosan átvett zsidó gyűlölet-beszédből; akit érdekel, az kivonatosan elolvashatja Zajti F. idézett könyvéből, vagy "lelki épülésére" Szenci Molnár Albert fordításában (Psalterium Ungaricum... SzK. Bp. 1984.) Megjegyezzük: a református énekeskönyvek - legalább is a könyvtárunkban levő, Debrecen. Szab. Kir. város és a T.túli Egyházkerület zsinati kiadása - szemérmesen - csak a három "közömbösebb": 1.,13. és 17.- versszakot tartalmazza ebből a "műből". - Szerk.)
"És a világ mégis, csodálatos módon, nem annyira a krisztusi új Evangélium, de sőt inkább az Ótestamentum mentalitása szerint rendezkedett be immár kétezer éven át... Azzal a helytelen beállítással, hogy "a zsidó adta még a Messiást is" fogadják el és asszimilálják a nemzsidók alapvető etikai tengelyként az ... Ótestamentumot. Pedig, ha az Üdvözítőre hallgatnánk, nem öntenénk ó-tömlőbe az újbort ... Hisz látjuk a világ vergődését, - ami mindadig fog tartani, amíg a világ megszabadulva terhétől, le meri fejteni magáról a "szent kígyó" sorvasztó ölelését. Mert csontjaidat roppantja lassan össze, hogy Moloch gyomrába csússz... Nem marcangol szét, de ha megbántod, rejtett mérgét tartogatja számodra, ami a feloszlás folyamatának bevezetése.
"Egyik katolikus egyházi férfi beszélgetésünk során kifejtette, hogy szent meggyőződése szerint a kereszténység "tiszta értékeit" addig valóban nem képes képviselni az Egyház, amíg az Ótestamentum sorvasztó terhe alól fel nem szabadul. "
"A zsidó pszichétől való szabadulást tűzte már Zarathustra, Krishna, Buddha és Jézus, a Fény Fia is a maga etikai tengelyéül. A semitizmussal szemben a skythaság jellegzetes karaktereként ismerjük azt az erkölcsi értéket, amely a semitizmust jellemző durva ösztönökkel szemben egy magasabbrendű erkölcsi alapot biztosít a skytha fajták rokon csoportjának.
Isten, aki messze évezredek történésében előre tervezé a "sátáni állam" megsemmisítését, a próféták megölése után Fiát küldé a nagy misszió-munka elvégzésére. Már az is különös értékként ismerendő el, hogy a sors éppen az "egyszerűen nemes gondolkodású skythaságot" találta alkalmasnak arra, hogy ezt a "messiási" váradalmat egy közülük születendő egyéniséggel végeztesse el ... Ha pedig a világ kereszténysége nem tud segítségére sietni se Istennek, se Fiának, akkor tegyen egy utolsó kísérletet a magyar! Gyönyörű ősi múltját vallja meg a magyarság Istene kezéből kapott maga szent Testamentumának! "
Minden népnek, nemzetnek, még magának Istennek is megvan a maga terve a zsidó lelkiség káros hatásainak ellensúlyozására. A MAGYARSÁGNAK MINDENEKELŐTT AZONNAL VALÓ INTÉZKEDÉSEKET KELL TENNIE, HA AZT AKARJA, HOGY TÖRTÉNETI MÚLTJA, CSALÁDFÁJA, VAGYONA, ETIKÁJA ÉS MŰVÉSZETE PUSZTULÁSRA NE JUSSON!.." _{(Zajti F.)}

Mi, Magyarok...

nem vagyunk olyanok mint a világ ún. "minta-nemzetei". Láttuk már Mikes Kelemen egyik levelével kapcsolatban is, hogy milyen nehéz hasonulnunk lélekben az "árja" népekhez. Mi nem raboltuk ki és el mások hazáját, nem irtottunk ki népeket - és hát kissé más Isten teremtett világához való viszonyunk is. Lássunk egy példát a sok közül!
Gordon Cumming (1817-1866) az egyik leghíresebb angol vadász így írja le egy elefántja elejtését (Five years of a hunter's life in the far interior of South Africa):
"Miután egy golyót eresztettem az elefánt lapockája alá, s a beteg vad agonizálva egy fának támaszkodott, nekiláttam kávét főzni. Kortyolgatás közben felfrissülve figyeltem, hogyan rángatózik és vonaglik. Úgy gondoltam, kikísérletezem sebezhető pontjait, s közvetlen közelből több golyót eresztettem hatalmas koponyája különböző pontjaiba. A lövésekre ormánya lengetésével reagált, s az ormány végével furcsa mozdulattal érintette meg sebeit."
Ezek után a "nagy vadász" érzékeny lelke megborzadt, s véget vetendő a "nemes vad kínlódásának" a bal oldalára hat lövést adott le kétcsövű puskájából, majd ugyanoda ismét hatot egy holland hatlövetűvel. "Az elefánt szeméből ekkor nagy könnyek csordultak ki, lassan behúnyta, majd ismét felnyitotta szemét, nagy teste görcsösen megrázkódott, oldalára zuhant és kimúlt."
E gyönyörű vadászjelenetet olvasván eszünkbe jut egy másik jelenet: amikor a 2. világháború vége felé Churchill bőrfotelben, szivarozva nézte végig a Drezda bombázásáról készült filmet, s szeméből könnyet morzsolva mondta: "Hát állatok vagyunk mi, hogy ilyet tettünk!?" Bizony, ez nem is kétséges!..
Mi, magyarok, vadász-nemzet vagyunk. Vadászirodalmunk bőséges, ám abban ilyen "precízen végrehajtott, hidegvérű vandalizmusra" hasztalan keresnénk példát. NIMRÓD ősapánk "nagy vadász volt az Úr előtt", mint írva van, fiai pedig, Hunor és Magyar, a Csodaszarvast űzve-követve találtak új hazát.
"Vadat űzni feljövének, / Hős fiai szép Enéhnek: / Hunor s Magyar, két dalia, / két egy-testvér: Ménrót fia..." - írja Arany János.
Persze, a magyar vadász is lelövi a vadat. Csak van azért egy kis különbség! Fekete István például így mondja el egyik szarvasbikája elejtését:
"A lövés után egyszerre élettel lett tele a környék. A bika mellől tehenek ugrottak el. Gyorsan ismételtem, de erre nem volt már szükség. Aztán lassan odamentem, ahol a sűrűség még mozgott egy kicsit. Megfogtam az agancsot. Megsimogattam gyertyás, fehér végét, és megsímogatom a fejét is. - Ugye, nem fájt, öregem? És leültem mellé egy kicsit boldognak lenni az erdőben."
Igen, mindkét esetben elpusztult egy élet! Mondhatná valaki: a vad szempontjából mindegy, hogy megsimogatják-e, miután lelőtték, vagy sem. Már ez sem igaz, mert nem mindegy! De van még egy lényeges különbség a két eset között: az a kimondott, vagy ki nem mondott gondolat, amit mi is szeretnénk hallani a Jóistentől, ha majd távoznunk kell e földi világból: "Ugye, nem fájt, öregem?..."
És végül álljanak itt az egyik leghíresebb magyar vadász, gróf Széchenyi Zsigmond sorai :

"Az legyen a vadász nemes törekvése,
hogy a vadat óvja, kímélje és védje!
Vadásszék, mnt törvény és szokás kívánja,
s teremtményeiben a Teremtőt áldja!"

Vadászat ez is, az is. De két nép, két lelkület. Az angol a sötét Vaskoré, a magyar a Csodaszarvas népéé, amely máig őrzi lelkében az Aranykor visszfényét - egyre halványabban és egyre reménytelenebbül, de isteni küldetésének soha el nem múló tudatában. Hát legyünk boldogok, és adjunk hálát a Jóistennek, hogy magyarnak születtünk! _(EyZ)

Nekünk, magyaroknak, táltosaink mondanak igaz mesét. Népmeséink, regéink nem a Grimm testvérekhez hasonló beteg lekű meseírók rémtörténetei, hanem évezredek őstudását összegző költemények, melyek a kozmikus világ képét másolják a gyermekek lelkébe. Ezt az égi rendet tükrözik a magyar ember ünnepei, valamint vallási világképe, értékrendje és egész érzés-világa. Amit ezen a mai "való világ" módosít, erre rárak, az nem új értékrend, csak torzulás.
"...Egy nép hiedelem-világát megmutatja az "élet törvénye", amely szerint él, mondja Badiny Jós Ferenc professzor. Ezt ma kalendáriumnak nevezzük és láthatjuk, hogy minden nemzeti vallásnak más és más a kalendáriuma, vagyis vallási ünnepnapjai nem azonosak. Mi már ugyan a zsidó-kereszténység kalendáriuma szerint élünk I.István óta, de a néphagyományban ma is megtalálható a "Napisten felé haladás kozmikus útja és ennek az útnak az ünnepnapjai."
"Népünk ősi hitvilága - amit ma is természetesnek érez a "természetellenes" hivatalos naptári ünnepekkel szemben - a természethez kapcsolódik. Ünnepeink felidézésénél ezt az utat járjuk be mi is."
"Amikor népünk még a kozmikus úton haladt, erkölcseiben Isten Fényét tükrözte és ünnepeiben a Nap és a csillagok járásához igazodott, boldogabbak voltak akkor a magyarok és fényesebbek a csillagok..."
"Az új vallás papjai hitünket üldözték, régi könyveinket elégették, s táltosaink azóta nem hagyják ránk írásban sem a hitet, sem a tudást, mert "Isten nem akarja, hogy azok szentségtelen kezekbe kerüljenek. Maga az Isten írja ezeket a dolgokat a kiválasztottak lelkébe és emlékezetébe. Magyar Hitünk új éve sem január 1-én kezdődik, de még a téli napforduló ünnepével sem, mely a Fény, azaz Napisten újjászületésének ünnepe, hanem a tavaszi nap-éj egyenlőség napjának Tavaszünnepén, március 21-én."_{(BJF:Káld-pártus hagyomány)}

Hogy "való világunk" mennyit torzított a magyar lelkeken, azt abból is láthatod, ha egy mai erdőbe kimégy. Piszok, szemét, eldobált hulladék, föld-toló gépek egymáson keresztül-kasul vezető sztrádányi nyomai. A legfőbb pusztítók éppen azok, akiknek védeniük kellene az erdőt: maguk az erdészek. Elkeseredünk. És akkor megszólal valaki, egy hang egy régi-régi világból, egy régi erdész, akitől elvették hegyeit, erdeit, akinek nem maradt már e földön semmije, csak a hite, és mesélni kezd:

Wass Albert: Erdők könyve (részlet)

"... A mikor az erdőre kimégy, figyelve lépj, és lábujjhegyen. Mihelyt a fák alá belépsz, és felrebben előtted az első rigó: akkor már tudnod kell, hogy az erdő észrevett.
Ha megállsz egy pillanatra, hallani fogod a szellőt, ahogy a fák között tovaoson. Te már tudod, hogy ezt a szellőt az angyal rázta elő, köpenye ráncaiból. Ha jól figyelsz, a manókat is hallhatod: surrannak, matatnak itt-ott a sűrűben. Sok dolguk van, igyekezniök kell. A virágokat is láthatod majd, és minden virág kelyhéből egy tündérke les reád. Figyelik, hogy rontó-ember vagy-e? Azoktól félnek.
De te látó-ember leszel, és a tündérek ezt hamar felismerik. Kiülnek a virágok szirmaira, és kedvesen reád kacagnak. De akkor már a patakot is meghallod, ahogy neked mesél, csodálatos meséket az erdőről.
Csönd bácsi, az öreg, ő csak a fák közül, vagy egy szikla mögül les reád, és a sánta vén boszorkányt se láthatod, mert ő mindig a legsötétebb sűrűség mélyén rejtőzködik. Csak a mérges bogyókról tudhatod, hogy ott van valahol.
Kacagsz, vagy énekelsz? A napsütötte sziklacsúcson egy kék ruhás leányka ül, lábait lógatja, és hangodra vidáman visszakacag. Te már ismered őt is ebből a meséből. Csönd bácsi nagyobbik leánya, Visszhang a neve.
Haladj bátran, egyre mélyebben az erdők közé. A fák alatt, itt-ott még láthatod a harmatot, ahogy megcsillan a fűszálak hegyén. Jusson eszedbe, hogy angyalok könnye az. Angyaloké, akik sokat sírnak még ma is, mert annyi sok embernek marad zárva a szíve a szép előtt.
De miattad nem sírnak már. Mosolyognak, amikor jönni látnak. Mosolyognak a fák is. A virágok legszebb ruháikat öltik magukra, és megdobálnak láthatatlan puha-illat-labdáikkal. Minden olyan szép, puha és illatos körülötted, minden olyan tiszta és barátságos. Csak haladsz az erdőn át, és arra gondolsz, hogy szép. A virágok, ahogy nyílnak. A fák, ahogy egymás közt suttogva beszélgetnek. A forrás, ahogy csobog, csillog, mesél. A madarak, ahogy dalolva, fütyörészve, csivitelve szökdösnek ágról ágra. A mókusok, a nyulacskák, minden. Csak haladsz csöndesen, gyönyörködve, céltalanul, s egyszerre csak kilépsz az Angyalok Tisztására.
Nem is tudod, hogy ez az, mivel az angyalokat nem láthatja a szemed. Csak annyit látsz, csak annyit érzel, hogy csodálatosan szép.
És megállasz. És abban a pillanatban megnyílik a szíved, és az angyalok észrevétlenül melléd lépnek, egyenként, lábujjhegyen, és belerakják kincseiket a szívedbe.
A legnagyobb kincseket, amiket ember számára megteremtett az Isten. A jóságot, a szeretetet és a békességet.
Te minderről semmit sem tudsz akkor. Csak annyit hallasz, hogy a madarak nagyon szépen énekelnek körülötted, és a patak nagyon szépen mesél. Csak annyit látsz, hogy nagyon szép az erdő. A fák, a virágok, a fű, a moha, a magas kék ég és rajta az a nagy, csillogóan fehér felhő, amelyiken a Jóisten ül, bárányfelhőket pöfékel nagy kék pipájából, és jóságosan alámosolyog.
Csak, amikor visszatérsz újra az emberek közé, a rontó-emberek és a gyűjtő-emberek közé, és hiába gonoszak hozzád, te mégis jóval viszonzod gonoszságukat, szeretettel vagy mindenki iránt, és az élet legsúlyosabb perceiben is derű és békesség van a homlokodon: csak akkor látják meg rajtad, hogy az Angyalok Tisztásán jártál, kedvesem."